Innováció hírek

Lexus: 30 év, 30 innováció
Pontosan három évtizeddel ezelőtt, 1989 májusában nyíltak meg az első Lexus kereskedések az Egyesült Államokban, és vette kezdetét az LS modell kereskedelmi értékesítése. Egy vadonatúj luxusmárka született, amely számos versenytársával szemben nem a csillogóan látványos külsőségekre, hanem a minél tökéletesebb műszaki részletekre, valamint a valós, érzékelhető értékekre helyezte a hangsúlyt. Már bemutatkozó típusának fejlesztési irányvonala – Tojoda Eidzsi cégelnök csak annyit kért munkatársaitól, építsék meg a világ legjobb autóját – kijelölte azt az utat, amelyen azóta is halad a márka. A bevált megoldások helyett ésszerűbb, ötletesebb, logikusabb lehetőségeket kereső és találó Lexus,...Tovább
Már a kereskedelmi hajózásban is teret nyer a hibrid technológia
A norvég Color Line hajózási vállalat idén nyáron jelentette be, hogy vízre bocsátja és szolgálatba állítja a 2000 utas szállítására alkalmas Color Hybrid dízel-elektromos kompot. A 160 méteres hajó, amelynek gyártásához két évvel ezelőtt kezdett hozzá a cég, a parton vagy fedélzeti generátorai segítségével töltheti fel 5 MWh kapacitású akkumulátorcsomagját, amelyről akár 60 percen át képes működtetni motorjait. A norvégiai Sandefjordból a svédországi Strøstmadba közlekedő hibrid hajó menetideje két és fél óra, legnagyobb sebessége 12 csomó. Az egymilliárd norvég koronás (körülbelül 31,8 milliárd forint) összköltséggel megépített hajó technikai részletei lenyűgözőek (a Rolls-Royce által...Tovább
Kínában is autonóm mobilitási kutatásokat folytat a Toyota
A Toyota a kínai autonóm mobilitási piac egyik vezető szereplőjét, a Pony.ai start-up vállalkozást választotta technológiai fejlesztési partneréül. Az együttműködő felek hamarosan megkezdhetik közúti tesztjeiket Pekingben. Kína a világ legnagyobb újautó-piacaként megkerülhetetlen tényező valamennyi, az automobilizmus jövőjét érintő kutatás és fejlesztés terén. Az ország autóipara számára a mobilitás új generációs fejlesztései – az elektromos közlekedéstől kezdve az önjáró gépjárművekig – jelentik a nagy áttörés lehetőségét, hiszen ezekben az ipari szegmensekben egyenlő esélyekkel indulhatnak az egyébként évszázados tapasztalatokkal rendelkező autógyártókkal. Az ország ma még jelentős...Tovább
Üzemanyagcella vs. akkumulátor: melyiknek jobb a CO2-egyenlege?
A mai napig különcként tekint nemcsak a piac, de az autóipar is azokra a gyártókra, amelyek a hidrogén üzemanyagcellát tekintik a jövő leginkább fenntartható energiatároló rendszerének. Egy friss tanulmány szerint azonban azok járnak tévúton, akik az autók több száz kilométeres hatótávolságát akkumulátorokkal igyekeznek megvalósítani. A freiburgi Fraunhofer napenergetikai intézet (ISE) kutatói megvizsgálták, milyen mértékű CO2-kibocsátással jár az akkumulátoros, illetve hidrogén üzemanyagcellás járművek gyártása, üzemeltetése és hulladékkezelése – írja az Automobilwoche.de . A tanulmány szerint megvan a létjogosultsága az elektromos autóknak – a városi közlekedésben, ugyanakkor a nagy...Tovább
Nem engedi a Toyota a téves pedálhasználatot
Az úgynevezett akaratlan gyorsítás elleni technológiát készül beépíteni autóiba a Toyota. A rendszer más megoldásokkal szemben a gyalogosokat is óvja a gázolástól, illetve nagyobb sebességnél sem engedélyezi a veszélyes mértékű gyorsítást. Miközben az autóipari gyártók és beszállítók hatalmas erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy minél biztonságosabb legyen a közlekedés, a megdöbbentő valóság az, hogy az autóbalesetek 94 százaléka a vezető mulasztásának róható fel. 1 Logikus tehát a következtetés, hogy azok az igazán hatékony balesetmegelőző technológiák, amelyek képesek kiküszöbölni, semlegesíteni a leggyakoribb emberi hibákat. Ilyen banális, de rendkívül veszélyes hiba, amikor az...Tovább
A tökéletes fényezés receptje számokban
Kívülállók számára valóságos boszorkánykonyhának tűnhet a Lexus Kyushu üzemének fényezőműhelye, ahonnan különlegesen mélyen csillogó, a fényviszonyoktól függően változó árnyalatú és hangulatú színekben bukkannak fel a karosszériák. A valóságban azonban szó sincs varázslatról, csupán tudásról és tudományról – most ezeket fordítjuk le a számok nyelvére. 200 000 Minden évben 200 ezer karosszéria hagyja el a Lexus Kyushu fényezőműhelyét. Ez munkanaponként 820 autót jelent. 450 Az üzemben természetesen számtalan fejlett robot dolgozik, ám mellettük nem kevesebb mint 450, magasan kvalifikált szakember ügyel arra, hogy minden egyes autó festése makulátlanul tökéletes és ragyogó legyen. A belső...Tovább
Hibridek a motorsportban
Ha azt mondjuk, hibrid, általában egy csendes, takarékos, tiszta üzemű ökoautó jut eszünkbe. Pedig évek óta uralják a legendás Le Mans-i 24 órást, hol dízel-elektromos, hol benzin-elektromos konfigurációban. Itt hasznos, de korántsem elég, ha hosszú idő telik el két tankolás között: a teljesítmény és a megbízhatóság egyaránt kulcsszerepet játszik a versenypályán. És nem csak az aszfalton, hamarosan a rali-világbajnokságot is meghódíthatják. A hibrid Toyoták második Le Mans-i győzelmének évében ideje röviden áttekinteni, hogyan hódították meg a hibridek a motorsport világát. Nehéz kezdés Azt gondolhatnánk, a hibrid versenyautó viszonylag új keletű fogalom, pedig már 1998-ban – azaz a Toyota...Tovább
Üzemanyagcellás autó egy hibrid áráért? Pár éven belül ez is lehetséges.
A Toyota a közelmúltban bejelentette, hogy felgyorsítja akkumulátoros elektromos járműveinek fejlesztését és bevezetését. Ez azonban nem jelenti azt, hogy hátat fordítanának azoknak a technológiáknak, amelyeken évtizedek óta dolgoznak. Éppen ellenkezőleg: a Toyota pont tavaly döntött úgy, hogy megkétszerezi hidrogén üzemanyagcellás projektjének költségvetését. Nem konkrét célok nélküli, elméleti projektről van szó: a második generációs Toyota Mirai hamarosan aktuális piaci bevezetését készítik elő. Ez a modell egy feltöltéssel már akár ezer kilométert lesz képes megtenni, és a technológia fejlesztésével párhuzamosan csökkenő költségeknek köszönhetően jóval szélesebb körben lesz elérhető. Az...Tovább
Toyota Century gyártás kulisszatitkok
Így készül Japán egyetlen sofőrös autója A Toyota Century az autóipar unikornisa: varázslatos lény, amelyről legendák keringenek, de lényege rejtve marad az előtt, aki csak a külsőségeket képes észrevenni. A hatalmas limuzin gyártóüzeme a közelmúltban megnyitotta kapuit az újságírók előtt, és betekintést engedett annak a csodának a születésébe, amely Európában soha nem lehet a miénk – egészen más okokból, mint gondolnánk. A Toyota Centuryt japán Rolls-Royce-ként emlegetni olyan, mintha párhuzamot próbálnánk vonni a páncélos lovagok és a szamurájok között, összehasonlítanánk az óvilág és a távol-kelet konyhaművészetét, vagy azon tűnődnénk, jobb-e az általunk ismert bábszínház a japán...Tovább
A legmodernebb valósidejű grafikai platform segíti a Lexus tervezőit és ügyfeleit
A Unity Technologies valószínűleg ismerősen cseng azok számára, akik otthonosan mozognak a 3D szimulációk, a kiterjesztett és virtuális valóság alapú videojáték-platformok világában. A vállalat által fejlesztett szoftverek azonban egy jóval „komolyabb” területen, az autóiparban is egyre nagyobb jelentőséghez jutnak. Amikor a Lexus 2016-ban bemutatta az LC kupét, az új zászlóshajó előremutató műszaki tartalmával és szépséges formavilágával azonnal lenyűgözte a szakmai és vásárlóközönséget. A színfalak mögött azonban egy harmadik, nem kevésbé korszakalkotó innováció is kapcsolódott a modell premierjéhez. A Lexus a piacvezető Unity Technologies grafikai motorján alapuló platformja segítségével...Tovább

Oldalak