A legdestruktívabb youtuber sem tudta elpusztítani a Toyota Hiluxot

A legdestruktívabb youtuber sem tudta elpusztítani a Toyota Hiluxot

2021 június 16.
Egy évtized alatt teljesen átalakultak médiafogyasztási szokásaink; a legnézettebb műsorok ma már nem a televízióban, hanem az interneten találhatók. Ideje volt tehát, hogy ennek megfelelően újraforgassák a világ leghíresebb tartóssági tesztjét.

A szórakoztatási célú autós újságírás egyik legkorábbi, azóta is felülmúlhatatlan példája volt a Top Gear magazin Toyota Hilux-tesztje, amelyben a szerkesztők a létező legotrombább tiszteletlenséggel igyekeztek elpusztítani a japán kisteherautót, az pedig jámbor kitartással állt ellen egyre kreatívabb – és egyre kétségbeesettebb – próbálkozásaiknak. Mintha egy alternatív történetű gyerekdalt írtak volna, lépcsőn zötyögtették, fának ütköztették, dagályban áztatták, falnak vezették, ízzé-porrá törték, majd felrobbantották, az autó azonban nem volt hajlandó elpusztulni.

Mindez 2010-ben történt, Nagy-Britanniában. 11 évvel később, a Föld másik felén, a WhistlinDiesel YouTube csatorna gazdája, Cody Detwiler szintén szert tett egy öreg, piros Hiluxra – vagy, ahogy Észak-Amerikában nevezték, Toyota Truckra. A japán importból származó, jobbkormányos autó egy következő generációs (1989-es gyártású) példány volt, és a Top Gear lekoszlott Toyotájával szemben kiváló állapotnak örvendett. Olyannyira, hogy egy szerető gyűjtő kezei között illett volna megöregednie – ám az amerikai fiatalembernek más tervei voltak az autóval…

A WhistlinDiesel csatorna mintegy 2,5 milliós előfizetői bázisa és napi egymilliós nézettsége kellő reklámbevételt ad ahhoz, hogy Cody a legelképesztőbb autókat vásárolja meg, tesztelje, építse át és tegye tönkre életvitelszerűen. Sem a BBC stábja, sem az az infrastruktúra nem áll azonban rendelkezésére, így tesztjeit a lakóhelyéhez közeli erdős, mocsaras vidéken – nevezzük nevén: a semmi közepén – volt kénytelen rögtönözni.

25 évnyi rendeltetésszerű használat tíz percbe sűrítve – ez volt a kísérlet mottója. Első körben a nyílászárók tartósságát vizsgálta a klasszikus ólajtó módszerrel. Bár az első utasoldali ajtó zárszerkezete néhány próbálkozás után meghibásodott, a hátsó ajtó ezer nyitást és becsapást követően is tökéletesen működött, még ha a díszlécek és a belső burkolópanel le is váltak róla – a teszt kíméletlenségére jellemző, hogy nemcsak ajtólemez, de maga a fülke is behorpadt a rá mért csapások alatt. Ezt követően hasonlóan tudományos próbának vetették alá a hátfalat, majd kezdődhettek az igazi tesztek.

Vásároltak egy raklap falazóelemet, hevederrel rögzítették a platón, majd – a sorozat egyetlen felelősségteljes momentumaként – trélerrel a tesztek helyszínére szállították a Toyotát. Itt a terhelt járművel végighajtottak ugyanazon a mély pocsolyákkal nehezített, felázott erdészeti úton, amelyen korábban már nagy sebességgel kipróbálták a Hiluxot. Ezt követően egy kompaktrakodóval megemelték, néhányszor odacsapták, majd végül a platóra borították a falazóelemeket. Az ekkor már enyhén meghajlott gerincű Toyotával a legszebb természetfilmek ihlette képkockákon suhantak végig a tájban – bízunk benne, hogy a hatalmas szökellések utáni földet éréskor lepotyogó betonelemeket összeszedték a forgatás után.

Maradék rakományával ezt követően bevette magát egy sűrű erdőbe a Toyota, ahol környezeti szempontból teljesen felelőtlenül utat tört magának az autó. Ezt követően a belső tér elemeinek tartósságát vizsgálták, majd reprodukálták a Top Gear ikonikus tesztjének legellentmondásosabb pillanatát: nagy sebességgel nekihajtottak egy fának. Az ütközés hatására az alváz meghajlott, így a vezető oldali ajtót nem lehetett becsukni.

A második epizódban, ha lehet, még magasabbra tették a lécet. Fekvőrendőrt építettek kivágott fatörzsekből, és ezen nagy sebességgel hajtottak át, egy gyors kanyarban felborították a Hiluxot, amelynek a tetőkerete megroppant, a szélvédője pedig betört, ám a sérült oldalon lévő elektromos tükör sértetlenül vészelte át a borulást, a vezető oldali ajtó pedig innentől fogva ismét csukható volt.

A Hilux vontatóképességének vizsgálatához vonógömböt rögzítettek a platóra, majd egy alacsony alvázkeretű pótkocsit kötöttek a jármű mögé, amelyet összesen 13,4 tonnával(!) – az ötödik generációs (1988-1997) Hilux hivatalos vontatókapacitásának közel kilencszeresével – terheltek meg. A Hilux – felezővel első fokozatban – nemcsak elindult a szerelvénnyel, de a göröngyös talajon (ahol leértek a pótkocsi emelőtalpai) meg is fordult vele, majd Cody egy emelkedőn haladva második fokozatba kapcsolt, és így is probléma nélkül haladt tovább. Annak ellenére, hogy a végletekig terhelt hátsó kerekeken a felniig lapultak az abroncsok, a plató pedig behorpadt a hatalmas teher alatt; a laprugók azonban sérülés nélkül viselték a megpróbáltatást.

Ezt követően már csak olyan rutinfeladatokra került sor, mint a kötélhúzás egy konkurens sport-pickuppal (amiben a kézi sebességváltó ellenére derekasan helyt állt a Hilux) vagy a mindennapi használat során előforduló, apróbb koccanásokat szimuláló manőver (többször egymás után teljes erővel nekihajtottak egy pusztulásra ítélt teherautónak). Szintén sikeresen végezték el a forró nyári időjárásban fenyegető túlmelegedést szimuláló gyakorlatot (negyed órán át hajtották a Toyotát leengedett hűtővízzel), illetve a megismételt, kettes szintű utastér-tartóssági vizsgálatot, amely az „ideges ötéves a kocsiban” munkacímet kapta.

A monstre tesztsorozat harmadik - és minden bizonnyal utolsó előtti - részében az észak-amerikai offroaderek Mekkájába, Utah államba szállították a Hiluxot. Miután életvédelmi megfontolásból kiegyenesítették a tetőkeretet és eltávolították a szélvédő maradványait, nekivágtak a Hell’s Revenge-nek – a világ talán legismertebb és legkegyetlenebb offroad útvonalának, amely az autóktól és a vezetőktől is a maximumot követeli meg.

A Toyota azonban nem illetődött meg, és nem csupán lépést tartott az épített offroad-szörnyekkel, de olykor még ki is húzta őket szorult helyzetükből. Itt kapóra jött, hogy a kísérlet kezdetén lehegesztették a hátsó differenciálművet, így a széria dízelmotor és a kézi sebességváltó ellenére nem ismert lehetetlent az autó.

A hosszú tortúra eredményeként meghajlottak az első laprugók, így az orr egyre közelebb került a talajhoz, amit Cody sajátos módszerrel kompenzált: igyekezett nagy sebességgel haladni, hogy ballonos abroncsaival egyszerűen átugráljon az akadályokon a Hilux.

Ugyancsak a gyors tempó bizonyult megoldásnak olyankor, amikor a hűtőventilátor megolvadt vezetéke miatt a radiátort csak a menetszél hűtötte: a túra utolsó öt kilométerét így tették meg a hegyről lefelé, ám miután a célba érve hagyták kihűlni, pöccentésre indult a dízelmotor… Mindemellett nem csak a légkondicionáló működött tökéletesen, de a hajtáslánc és a kormánymű elemei is zokszó (azaz rezgés, törés és olajfolyás) nélkül tűrték a megpróbáltatásokat.

Cody és kísérői ezen a ponton elpusztíthatatlannak kiáltották ki az autót, amiről rögtön bűnös gondolatok jutottak az eszükbe. Már csak ezért is félő, hogy a sorozat negyedik, még be nem mutatott része egyben az utolsó is lesz. Erre utal az is, hogy a Hilux orrára még a kezdet kezdetén olyan, masszív vonószemeket hegesztettek, amelyeknél fogva „akár egy helikopter is felemelheti a pickupot,” az előzetesben pedig arról beszéltek, hogy a Toyota nem csak felmegy 3500 méterre, de villámgyorsan le is jut onnan…

 

Fotók: WhistlinDiesel YouTube csatorna

Kapcsolódó videók