Tojoda Akiót beiktatták az Autóipari Hírességek Csarnokába

Globális szintű autóipari vezetői tevékenysége elismeréseként Detroitban beiktatták az Automotive Hall of Fame-be a Toyota igazgatótanácsának elnökét.

Ezzel a rangos elismeréssel olyan vezetőket, újítókat és jövőformáló egyéniségeket tüntetnek ki, akiknek munkássága meghatározó hatással volt a globális autóiparra és a mobilitási szektorra. „Nagyapámhoz és édesapámhoz hasonlóan engem is mélyen meghat ez a kitüntetés, és alázattal ígérem, hogy a jövőben is nap mint nap megszolgálom azt – támogatva ezt az iparágat és az autóipar nagy családját, amelynek oly nagy hálával vagyok tagja” – mondta a 70 éves menedzser a köszönőbeszédében. „Együtt nincs olyan dolog, amit ne tudnánk elképzelni, ne tudnánk megalkotni, vagy amin ne tudnánk felülkerekedni” – tette hozzá. Tojoda Akio már a családja negyedik tagja, aki bekerült az Automotive Hall of Fame-be; csatlakozott nagyapjához, Kiicsiróhoz, apjához, Szoicsiróhoz, valamint nagyapja unokatestvéréhez, Eidzsihez. A kitüntetettek között szerepel Onó Taiicsi is, akit a Toyota Termelési Rendszer atyjaként tartanak számon.

Tojoda 2009-ben vette át a Toyota Motor Corporation elnöki tisztségét, a vállalat történetének egyik legnehezebb időszakában vállalva a vezetést. Irányítása alatt olyan intézkedéseket vezetett be, amelyek célja a minőség-ellenőrzés javítása, a modellkínálat színesebbé és izgalmasabbá tétele, valamint a vállalat üzleti alapjainak megszilárdítása volt. Emellett felgyorsította a cégénél a döntéshozatali folyamatokat, és a régióközpontú irányítási struktúra fejlesztésére törekedett, miközben kiemelt figyelmet fordított az ügyfelek, a kereskedők, a beszállítók, a dolgozók és az egyéb érintettek véleményére. Vezetése alatt „az egyre jobb autók gyártása” jelmondat a Toyota filozófiájának központi elemévé vált. 

Emlékezetes volt, amikor 2010-ben személyesen is megjelent az amerikai Kongresszus előtt, ahol nyilvánosan vállalta a felelősséget gyártási hibák okozta közúti balesetekért, ezzel is hozzájárulva a Toyota globális hírnevének helyreállításához és megszilárdításához. Vezetői időszakát széles körben úgy tartják számon, mint a bizalom helyreállításának, az irányítási struktúra megerősítésének és a vállalati fegyelem megújításának korszakát. Legtöbb riválisával ellentétben nem a tisztán elektromosra váltás, hanem a többutas (multi-pathway) hajtáslánc-stratégia mellett kötelezte el magát: miközben a Toyota máig megőrizte vezető szerepét az öntöltő hibrid technológiák terén, jelentős összegeket fektetett be a belső égésű, az akkumulátoros elektromos és a különböző hidrogéntechnológiák fejlesztésébe is, amivel a cég elnöke az elmúlt évtized egyik legbefolyásosabb globális autóipari vezetőjévé vált.

Mesterpilótaként Tojoda felismerte, hogy a motorsport olyan terület, amely kiváló lehetőséget biztosít mind az emberek, mind a járművek fejlesztésére. E törekvések hozzájárultak a termékek minőségének, megbízhatóságának és teljesítményének javításához, és olyan vállalati kultúrát teremtettek, amely arra ösztönzi a csapattagokat és dolgozókat, hogy a „menj és nézd meg a saját szemeddel” (gencsi genbucsu) elvét követve bátran vállaljanak új kihívásokat. Az autóvezetés és a sportautók iránti szenvedélyére építve formálta át a világ legnagyobb autógyártójának kulturális identitását. Globális jelentőségű motorsport-erővé fejlesztette a gyári sportrészleggé avanzsáló Toyota Gazoo Racinget, és olyan, kifejezetten sportautó-rajongóknak szánt modellek fejlesztését szorgalmazta, mint a Lexus LFA, a Toyota GT 86 és GR 86, a Toyota GT Supra, a Toyota GR Yaris és a Toyota GR Corolla. „Morizo” álnéven maga is többször részt vett hosszútávú autóversenyeken, köztük a legendás Nürburgringi 24 óráson.

Az Autóipari Hírességek Csarnokáról

Az Automotive Hall of Fame egy amerikai nonprofit szervezet, amely olyan személyek munkásságát ismeri el, akik eredményeikkel jelentős hatást gyakoroltak az autóiparra és a mobilitási szektorra. A kitüntetettek között autóipari vezetők, feltalálók, mérnökök, formatervezők, beszállítók, kereskedők, versenyzők, újságírók, oktatók és más, az iparág alakításában szerepet vállaló szakemberek egyaránt megtalálhatók.

A szervezet gyökerei az 1939 októberében New Yorkban alapított „Automobile Old Timers” csoportig nyúlnak vissza; a kezdeményezés célja a korai autóiparban tevékenykedő nagy úttörők emlékének és eredményeinek megőrzése volt. 1957-ben vette fel a szervezet az „Automotive Old Timers” nevet, 1967-ben tartotta első hivatalos beiktatási ünnepségét, 1982-ben vette fel jelenlegi nevét, 1997-ben pedig megnyitotta központját a michigani Dearbornban. 1939 óta az AHF közel 800 férfit és nőt részesített elismerésben díjprogramjai révén, és több mint 300 személy, illetve szervezet kapta meg a legmagasabb kitüntetését: a beiktatást a tagok közé. 1967-ben az első beiktatottak között volt Henry Ford, Walter P. Chrysler, Charles Kettering és Alfred P. Sloan is.

 

Fotók: Toyota
 

Forrás: https://news.smartermedia.hu/nemzetkozi-hirek/tojoda-akiot-beiktattak-az-autoipari-hiressegek-csarnokaba