A Toyota Verso, amely egymillió km után kezdett belelendülni

Egy 2006-os holland Toyota Corolla Verso már jóval túl van az egymillió kilométeren, de esze ágában sincs bevonulni a roncstelepre. A kilométeróra ugyan 999.999-nél feladta, az autó gazdája azonban nem: a napi számlálót és az online térképet használja a második millió méréséhez és tovább naplózza a megtett távot.

Vannak típusok, amelyeknél a 200 ezres futásteljesítményt már igyekeznek titkolni a tulajok, például amikor eladósorba kerül a gép. Ezért épült ki az óratekerés biznisze. Ám vannak olyan kocsik is, amelyek tulajdonosának e táv többszöröse után is büszkeséggel dagadhat a mellkasa. Jan Schol és 2006-os Toyota Corolla Versója hosszú ideje hű útitársak. Jan ráadásul nem hobbisofőr, aki csak hétvégenként veszi elő a kocsit a garázsból. Üzletkötőként járja a Hollandiát, az első közös években évente mintegy 90 ezer kilométert tett meg. Később kapott maga mellé egy kollégát, így az éves táv 60-70 ezer kilométerre csökkent. Az autó olykor a német autópályán is megfordul, ahol Jan szerint a 150 km/órás tempó sem okoz gondot.

A Verso eredetileg lízingautó volt, ám a szerződés szerint 240 ezer kilométernél vissza kellett volna adni. Jannak viszont esze ágában sem volt megválni szeretett Versójától, inkább megvásárolta. Ekkor még senki nem sejthette, hogy életre szóló szerződést kötött.

A félmillió kilométeres határt 2012-ben tudták maguk mögött. Már csak három kilométer hiányzott, ezért szólt a feleségének, hogy szálljon be mellé: ezt a pillanatot együtt kell megünnepelni. Később, amikor a 750 ezres határ közeledett, már akadtak kétkedők, akik szerint azt biztosan nem érik el. Elérték.

A történelmi pillanat végül 2017 decemberében jött el. Jan Zwolle városka közelében húzódott le a leállósávba (a Versóval ekkor esett meg először és utoljára, hogy félre kellett állni vele), hogy megörökítse a 999.999 utáni pillanatot. Csakhogy a Toyota nem volt felkészülve arra, hogy valaki ennyit megy vele: a számláló nem pörgött tovább. Azóta Jan a Google Maps adatai alapján kézzel vezeti tovább a nyilvántartást.

Hollandiában híre ment a maratonfutó Versónak, ezért egy szaklap munkatársai alaposan körbenéztek az autóban és alatta. Találtak is néhány dolgot, ami elárulta, hogy nem friss szalonautóval van dolguk. Jóval túl az egymillió km-en a kormánynak például már jelentős holtjátéka volt, a még mindig jól hűtő klíma kondenzátorának lamellái viszont gyakorlatilag eltűntek a rovartetemek, levelek és por alkotta massza mögött.

Az autó alján nem találtak olajfolyást, a motor továbbra is erősnek bizonyult és nem füstölt. A 2,2 literes, 130 lóerős D-4D a részecskeszűrő nélküli változat volt – éppen ez volt a hosszú távú egészség egyik záloga. A hátsó lengéscsillapítók ugyan már meglehetősen fáradtnak bizonyultak, de még mindig az eredeti gyáriak voltak.

A derék Toyota a nyestek körében is népszerű volt. Szerencsére a kábelkötegeket megkímélték, a motortér szigetelésébe azonban fészket rágtak maguknak – a dízelmotor melegének nem tudtak ellenállni. A pótkereket az állatok békén hagyták, a rozsda viszont nem kímélte: az eredeti szükségpótkerék szétrohadt, kapott hát másikat, amely néhány évvel később szintén rozsdásodni kezdett.

Jan saját bevallása szerint nem ért az autókhoz, és a szervizekhez sem ragaszkodik görcsösen. Ha valamit cserélni vagy javítani kell, megcsináltatja, de nem szereti túl az autót. Amikor a helyi Toyota-kereskedő tudomást szerzett az egymilliós teljesítményről, virágcsokrot küldött neki, és állta a következő szervizt.

A szerelő szerint a Versóban még legalább 300 ezer kilométer van. A kereskedő ennél is optimistább, szerinte félmillió sem kizárt. Jan és a Corolla Verso tovább menetelnek, nem terveznek leállni. Jannak már arra is van terve, ha egyszer bekövetkezik az elkerülhetetlen. Akkor sem válik meg a Versótól, hanem helyet szorít neki a kertben, ahol virágláda lesz belőle. Tudják: Hollandia, tulipánok…

 

Fotók: Toyota.nl, autoweek.nl, wheelsage.org
 

Forrás: https://news.smartermedia.hu/nemzetkozi-hirek/a-toyota-verso-amely-egymillio-km-utan-kezdett-belelendulni