A Litchfield elkészítette a jelenleg legerősebb háromhengeres autót - persze, hogy a GR Yarisból

A Litchfield elkészítette a jelenleg legerősebb háromhengeres autót - persze, hogy a GR Yarisból

2021 június 21.
Bár a Toyota rali homologizációs alapnak szánt sportautója már gyári állapotában is igen potens hot hatch-nek számít, bőven van még benne potenciál, amit egyre több tuningcég fedez fel.

A GR Yaris forgalmazásának nagy-britanniai kezdetekor, vagyis 2020 decemberében a korábban a Nissan GT-R átalakításairól ismert Litchfield már el is kezdett dolgozni a saját Yaris változatán; a cél, mint mindig, most is a vezetési élmény és a sebesség növelése volt.

Rögtön két példányt vásárolt az új Toyotából a cégalapító és tulajdonos Iain Litchfield fejlesztési alapnak, és az első próbakörök után örömmel konstatálta a mérnökeivel közösen, hogy a kocsi képességei semmivel sem maradnak el attól, amit az interneten kialakult hype miatt előzetesen vártak. De láttak még teret a javulásra, amit a saját tuningcsomagjukkal meg is valósítottak.

A legfontosabb Litchfield-fejlesztésű új alkatrész a motorvezérlésre csatlakoztatott tuningbox, amely az 1.6 literes turbómotor teljesítményét 261-ről 300 lóerő fölé, a nyomatékát pedig 360 Nm-ről közel 400-ra emeli. Viszonylag szerény mértékű a növekmény, de ez azzal magyarázható, hogy a G16E-GTS motor már gyári állapotában is meglehetősen ki van hegyezve, amit a 163 lóerős fajlagos teljesítménye is mutat.

A tuningbox a Litchfield gondos kalibrálásának köszönhetően egyenletes és kiszámítható erőleadást garantál, ugyanakkor a megnövelt töltőnyomás miatt a háromhengeres motor sokkal erősebben húz a felső fordulatszám-tartományban, így hamarabb el lehet érni a leszabályozást jelentő 7000-es fordulatszámot.

A Bluetooth-kapcsolatnak köszönhetően a vezető a saját okostelefonjáról, egy pillanat alatt tud váltani a gyári 261 és a 300+ lóerő között. Mindössze 600 fontot (kb. 240 ezer forintot) kér a Litchfield a plug & play kialakítású teljesítménynövelő boxért, amelynek további előnye a mérsékelt árán felül, hogy könnyen be lehet szerelni, és el is lehet távolítani tíz perc alatt.

Természetesen nem álltak meg a motortuningnál, a gyári lengéscsillapítókat két irányban állítható Nitron gyártmányú darabokra cserélték, 20 milliméteres pogácsákkal tették szélesebbé a nyomtávot, merev, poliuretán szilenteket építettek be, és még egy szolid ültetést (a mértéke változtatható) is adtak a kocsinak, ami nemcsak a megjelenést javítja, de a súlypontot is lejjebb helyezi.

Iain Litchfieldet nagyon zavarta, hogy jelentős rés volt a kerekek és a karosszéria között – ennek a nagy része most eltűnt. A tesztelők szerint a futóműtuningnak köszönhetően a már eddig is kimagaslóan jó kezelhetőség és úttartás tovább javult, mivel az oldaldőlési, és a bólintási hajlamot közel a nullára redukálták le. Az új futóművel inkább csak sima aszfalton érdemes száguldani, míg a gyári GR Yaris a hosszabb rugóútjaival, lágyabb hangolásával murván, földúton is otthon érzi magát.

Nemcsak erősebb és agilisabb, de jobban is szól a Litchfield Toyotája, ugyanis eltávolították a rezonátort, amely a gyári autókban jelentősen lehalkítja a kipufogórendszer morgását. Akinek ez kevés, kérheti a részecskeszűrő eltávolítását is, vehet egyedi leömlőket és hátsó dobot, de akár egy komplett, rozsdamentes Milltek Racing rendszert is.

Szerencsére a Litchfield a GR Yaris legtöbbet kritizált tulajdonságát, a magas üléspozíciót is orvosolta azzal, hogy új üléssíneket tervezett. Ezeknek köszönhetően 40 milliméterrel került közelebb a vezető az úthoz, így a kocsi mozgását jobban érzi, és magas sofőröknek már bukósisakban sem ütközik a feje a tetőkárpithoz. Kapható még teljes bukócső-ketrec is, amelytől végképp egy igazi raliautóban érezheti magát a szerencsés pilóta.

A Litchfield programjának sikerességét mi sem jellemzi jobban, mint az a tény, hogy a cégalapító szerint a harmadik generációs Ford Focus RS óta nem volt akkora kereslet egy tuningcsomagra, mint amit most tapasztalnak a GR Yaris esetében.

 

Fotók: Carfection

Kapcsolódó videók