Második fázisába ért a Toyota dél-afrikai kincsének felújítása

Második fázisába ért a Toyota dél-afrikai kincsének felújítása

2021 július 12.
A Toyota South Africa Motors idén tavasszal fogott hozzá a raktárában lapuló ritkaság, egy Toyota 2000GT teljes körű restaurálásának. A munka aprólékosan, ám annál hatékonyabban zajlik, most újabb információkat tettek közzé a felújításról.

A Toyota dél-afrikai képviselete évekkel ezelőtt tett szert gyűjteményének kétségtelenül legnagyobb kincsére, az MF10-10207 alvázszámú Toyota 2000GT kupéra. Ez volt a második abból a három példányból, amelyet az első japán szupersportkocsi gyártója a dél-afrikai piacra exportált, így regionális szinten valóban felbecsülhetetlen értéket képvisel az 54 éves autó; de globálisan is örömünnep minden egyes Toyota 2000GT felbukkanása, hiszen a gyártás rövid ideje alatt mindössze 351 példány készült a kecses sportautóból.

Miután a Toyota Gazoo Racing pontosan egy évvel ezelőtt bejelentette, hogy megkezdi az eredeti 2000GT alkatrészek újragyártását, mozgásba lendültek a fogaskerekek a dél-afrikai gyári múzeumban. Idén márciusban aztán hírül adták, hogy az ismét élő alkatrész-utánpótlásra építve megkezdték az MF10-10207 helyreállítását. Már akkor lehetett tudni, hogy időről időre beszámolnak majd a projekt állásáról, és állták is a szavukat: íme, itt tart most a legenda feltámasztása.

Noha a Toyota Gazoo Racing újonnan beindított alkatrészgyártó vállalkozása páratlan lehetőséget teremtett a meglehetősen fáradt állapotban lévő autó feltámasztására, legalább ekkora kihívás volt megtalálni azokat az embereket, akik képesek megfelelő minőségben helyreállítani az autót.

A Toyota választása egy apa-fia párosra esett, akik számos szépségversenyen nyertek már díjat legváltozatosabb veteránfelújításaikkal. Ennél is fontosabb szempont volt azonban, hogy Strydomék az alkatrészek felújításában, nem pedig cseréjében hisznek – ez egyrészt praktikus, hiszen a TGR 2000GT projektje ellenére rendkívül szegényes a modell alkatrész-ellátottsága, másrészt hiteles, hiszen így őrizhető meg makulátlanul a modell eredetisége.

Ha a 2000GT alkatrész-ellátottsága nem is optimális, részletes gyári dokumentációnak nincs híján a modell, így a Generation Old School műhely tulajdonosai egy vaskos könyvnyi leírás birtokában kezdhettek hozzá az autó teljes körű, az utolsó csavarig tartó szétszedéséhez. Mivel pedig a leszerelt alkatrészek nem minden esetben cserélhetők, a szétszerelést nem csak aprólékosan, de rendkívüli műgonddal is kellett végezni.

A gondos munka aztán meghozta a gyümölcsét: a futómű és a karosszéria sebészi igényességű szétválasztása után kiderült, hogy az előbbi alapvetően jó állapotban van, funkcionális, minimális munkával helyreállítható az autó. Vannak azonban olyan alkatrészek, amelyeket jóformán a semmiből kell újraépíteni vagy cserélni: ilyenek a magnézium keréktárcsák, amelyek különleges felületkezelés után nyerhetik csak el eredeti szépségüket.

A karosszéria és a mechanika aprólékos szétválasztása gyerekjátéknak bizonyult a műszerfalhoz képest: itt ugyanis a míves kialakítás és a gyártás óta eltelt több mint fél évszázad miatt félő, hogy az elemek eltávolítása helyrehozhatatlan sérülésekkel járna.
A műszerfal egészét borító fapanel például eleve különlegesen vékony volt, mostanra pedig a napfény és az évek hatására kifakult és törékennyé is vált. Az elektromos vezetékekre elég rápillantani, és morzsáikra esnek szét, a krómdíszítések pedig vélhetően elgörbülnének, ha megpróbálnák eltávolítani azokat.

Ha mindez nem lett volna elég, a 2000GT hírhedten kompakt autó, amiben fizikailag nehéz dolgozni, amiről a Wynand Strydom Jr. fején éktelenkedő púpok és zúzódások is tanúskodnak. Mindennek ellenére a csapat végrehajtotta a lehetetlent, és most a beltér elemei műanyag zacskókban, pontosan felcímkézve várják az egyedi helyreállítást, majd az ismételt összeépítést. Először azonban a futómű és a karosszéria kerül sorra: a szakértők egyrészt kijavítják az esztétikai és funkcionális hibákat, másrészt helyreállítják az eredetitől esetleg eltérő specifikációjú részleteket.

Mindeközben továbbra is megfejtésre vár a legnagyobb rejtély: milyen színűre fényezzék az autót? A papírok szerint ugyanis az MF10-10207 viharezüst színben érkezett az országba. Mások úgy emlékeznek, hogy fehér volt, mint a másik két autó. Igen ám, de az autót az évek során átfényezték, és jelenleg piros – ennek az eldöntése tehát nem műszaki, hanem történészi szakértelmet kíván.

A dél-afrikai Toyota 2000GT felújítása folytatódik; a fejleményekről folyamatában beszámolunk.

 

Fotók: Toyota South Africa Motors

Kapcsolódó videók