
Óriás a hibridek között: öntöltő hibrid rendszert kapott a Toyota Land Cruiser 300
Gőzerővel folyik az elektrifikáció a Toyotánál. A közelmúltban a városi törpe, az Aygo X kapott hibrid hajtást, most pedig a paletta másik vége, a legnagyobb Land Cruiser 300 frissült hasonló módon. Amikor öt éve a Toyota bemutatta a mostani 300-ast, hibrid rendszer ugyan még nem volt, de a japánok meghallották vásárlóik szavát. Ezért tisztában voltak azzal, hogy kétféle, merőben eltérő stílusú modellt kell tervezniük egyazon műszaki alapra. Az alap a Toyota TNGA F architektúra, a behemót LC300 tehát robusztus, létravázas SUV. Ám hiába a verhetetlen terepképességek és az elnyűhetetlen technika, a vásárlók egy része luxusautóként használja Land Cruiserét. Így létezik fényűző változat, amelynek utasterét bőrbe kötötték, lökhárítói pedig mélyre húzottak, hogy divatosabb legyen a látvány. De ott van a GR Sport változat is, amely a Land Cruiser birodalmában a hardcore terepest jelenti három diffizárral, jobb terepszögekkel, hosszabb rugóutakkal, ám egyszerűbb, de funkcionálisabb utastérrel.
A Land Cruiser modellciklusai hosszúak, a féltávnál szokásos frissítés a 2026-os modellévben érkezik, és legnagyobb újdonsága a párhuzamos hibrid rendszer, amelyben ikerturbós, 3,5 literes V6-os benzines és egy villanymotor alkotja a hajtásláncot. A két erőforrás együttes teljesítménye lenyűgöző: 457 lóerejével és 790 Nm nyomatékával ez a valaha volt legerősebb Land Cruiser. A nyomatékot tízfokozatú automatikus váltó továbbítja a négykerékhajtású rendszerhez.
Az elektromos hajtás finomabb gázreakciót tesz lehetővé, csendesebb az indítás is, fékezéskor pedig energiát termel vissza a lítium-ionos akkumulátorba, így a fogyasztás is kordában tartható. Az LC300 eddigi legnépszerűbb erőforrása a hathengeres turbódízel volt, amely átlagosan 8,9 liter gázolajat kér, az öntöltő hibrid hivatalos értéke pedig 9,1 liter, amely ekkora testben kedvező.
Az új, öntöltő rendszer alkalmazásakor fontos szempont volt, hogy a terepképesség se szenvedjen csorbát: a villanymotor generátor speciális házat kapott, hiszen az LC gázlómélysége 700 mm, de az elektromos komponensek akkor sem ázhatnak be, ha a tulaj kihasználja autója felülmúlhatatlan képességeit.
Ebben a kategóriában fontos szempont a vontatási képesség is. Nos, a Land Cruiser elég nehéz ahhoz (2,6 tonna), hogy ne jöjjön zavarba egy testesebb utánfutótól, és mindhárom elérhető verzió (a dízel, a benzines és az új hibrid) egyaránt 3,5 tonnás, fékezett utánfutót húzhat maga után. A lemezek alatt azonban találunk még kisebb változtatásokat. A hibrid változat benzintartálya 68 literes ugyan – szemben a benzines 80 literével -, ám jóval kedvezőbb fogyasztás miatt a hatótáv így is nagyobb és 700 km felett van.
Hozzánk csak magánimportban érkezhetnek az LC300-asok – a Közel-Keleten vannak a legközelebbi balkormányos kivitelek. Aki azonban még több luxust, nagyobb eleganciát, kényelmet és fényűzőbb felszereltséget szeretne, Észak-Amerika felé forduljon. Itt kapható ugyanis az LC300 Lexus-verziója, az LX700h.
Fotók: TheState.com