• Hosszabb élet, több érték: a Toyota újragondolja az autók modellciklusát?

    Nemzetközi hírek |
    Régen elmúltak azok az idők, amikor a Toyota négy-öt évente teljesen áttervezte és lecserélte modelljeit. Az új irány az, hogy a jövőben a kulcsmodellek akár kilenc éven át maradhatnak gyártásban a hardver (padlólemez, futómű, karosszériaszerkezet és hajtás) alapvető megváltoztatása nélkül. A kétezres években a korábbi négy-öt éves modellciklus hét évre nyúlt, most pedig még hosszabb, akár kilencéves életciklus rajzolódik ki. Erre a fejlődési ívre kiváló példa a Corolla. Az első Corolla 1966-ban…
  • A maratonfutó Land Cruiser egyetlen év alatt legyűrt 180 ezer kilométert

    Nemzetközi hírek |
    Shane konzervatív, hagyománytisztelő ember lehet, hiszen azért választotta a Land Cruisert munkájához, mert szerinte ez „a Toyota legjobb autója az 50-es évek óta”. Mivel fontos gyógyszereket szállít naponta, olyan autóra volt szüksége, amely sosem hagyja cserben, és minden helyzetben megállja a helyét. A konkrét modell a Land Cruiser 1958 jubileumi kivitele, a márka új, 2,4 literes turbós hibrid hajtásláncával, amely 331 lóerőt és 630 Nm nyomatékot ad le, hatfokozatú automata váltóval és…
  • Modern, bivalyerős ikerturbós motorral született újjá a klasszikus Toyota Land Cruiser

    Tuning |
    A Toyota a 2025. november 4–7. között tartandó SEMA-n mutatja be az egy példányban létező Turbo Trail Cruisert, amely ötvözi a 80-as évek ikonikus luxusterepjárójának, a Land Cruiser FJ60-asnak az időtlen vonzerejét a mai Land Cruiser J300-asban és Tundra pickupban megtalálható dupla turbófeltöltős V6-os i-FORCE motor brutális erejével és szerény fogyasztásával. Az egyedülálló projekttel a Toyota ismét bebizonyította, hogy igényes mérnöki munkával zökkenőmentesen be lehet építeni utólag egy…
  • Negyvenéves a Land Cruiser Prado, avagy a kalandvágyó kistestvér

    Nemzetközi hírek |
    A Land Cruiser Prado története 1984-ben kezdődött, amikor a Toyota bemutatta a J70-es sorozat „light duty” változatát. Ez a típus a klasszikus Land Cruiserrel közös alapokra épült, de eltérő célközönséget szólított meg: a Prado egyszerre volt alkalmas városi használatra, hosszú túrákra és természetesen nehéz terepre is. A hangsúly a sokoldalúságon, a kényelmen és az új technológiákon volt, ám a valódi terepjáró-képességekből semmit sem veszített. Az első Prado-változat a J70-es volt, amely…
  • A Toyota vezeti az amerikai internetes keresési toplistát az autógyártók között

    Nemzetközi hírek |
    Az online keresésekből mindig kiderül, hogy aktuálisan mi az, ami épp érdekli az internetezőket, akár a következő autójukat keresik a különböző valós lehetőségek összevetésével, akár csak álmodoznak az elérhetetlen járműről. Egy Google-kereséseken alapuló friss tanulmányból most kiderült, hogy mely márkák és modellek állnak a figyelem középpontjában a világ második legnagyobb újautó-piacán, az Egyesült Államokban – szövetségi és regionális szinten egyaránt. A terepjáró-kiegészítőket forgalmazó…
  • Megelőlegezett bizalom – a Toyota Land Cruiser a jövő klasszikusa a Motor Klassik olvasóinak szavazata alapján

    Nemzetközi hírek |
    Annyit bizton kijelenthetünk, hogy a németek szeretnek szavazni és szeretnek díjakat átadni. A Motor Klassik veterános magazin olvasói ugyanis minden évben szavaznak – idén nem kevesebb, mint 20 kategóriában. Mivel német barátaink alaposak, az idei szavazás alkalmával 17.224-en (a részvevők számát közjegyző hitelesítette!) voksoltak arról, hogy szerintük melyik a legszebb olasz, angol, amerikai, francia, japán vagy éppen német veteránautó, s emellett megválasztották a legjobb klasszikus…
  • Rangos mezőnyt vert meg a Toyota Land Cruiser a Top Gear tesztjében

    Nemzetközi hírek |
    Az SUV-k minden piacot letaroltak, ám ezeknek a modelleknek a nagy része nem terepjáró, legfeljebb annak mutatja magát. Sok olyan van közöttük, amelyhez összkerékhajtás például nem is kapható. Az SUV-k birodalmának van azonban egy kis szeglete, ahol még mindig fontos szerep jut a 4x4-es hajtásnak. Ahol számít, hogy mekkora a gázlómélység, hogy potens összkerékhajtási rendszer kerüljön az autó alá, ahol kellenek a diffizárak. Azaz minden adott ahhoz, hogy az ember nyugodtan lehajtson velük az…
  • A Toyota lett az Év Gyártója a 2024-es Top Gear Awards díjátadón

    Nemzetközi hírek |
    Főként a kivételes modellpalettája miatt részesült elismerésben a japán gyártó a világ vezető autós magazinjánál: az új Land Cruiser, Prius és a frissített GR Yaris modellek a lap idei tesztjein, menetpróbáin 9/10, 7/10, illetve 9/10-es értékeléseket kaptak, ami kimagaslóan jónak számít a közvetlen konkurensekkel összevetve. A vezető autóipari weboldal és magazin azonban nem csak ezért részesítette elismerésben a Toyotát, hanem a motorsport iránti elkötelezettségéért is. Utóbbit jól mutatja…
  • Guruló áramfejlesztővé változtatja a Toyota Land Cruiser 300-ast ez a cég

    Tuning |
    Legyen szó katonai, élet- és vagyonvédelmi, logisztikai vagy szabadidős tevékenységekről, a különleges átalakításokra szakosodott vállalkozások előszeretettel választják építési alapként a Toyota terepjáró platformjait. Ennek fő oka, hogy ezeknek a járműveknek az általános megbízhatóságán, a hajtásláncok tartósságán és takarékosságán túl jellemzően minden mechanikus alkatrészét túltervezték, a robusztus alváztól kezdve a fejlett összkerékhajtási rendszeren át a világ legkíméletlenebb…