Innováció |
Index fotó
Hosszú évszázadok óta mások vágyait teljesíti, most azonban saját kívánságlistát állított össze a Lexus skandináv ügyfele. A HX hibrid megújuló üzemanyaggal fut, sőt: egyenesen repül! –, organikus hajtásképletének köszönhetően a legkevésbé szilárd közegben is gond nélkül halad, csomagtere pedig a legnagyszerűbb, amelyet a sarkkörön innen és túl valaha …
Nemzetközi hírek |
Index fotó
A világ talán legismertebb autós folyóirata, a brit Top Gear letesztelte, és maximális pontszámmal értékelte a Toyota GR Yarist. A lap közel három évtizedes fennállása óta ez mindössze a hatodik olyan autó, amely 10 ponttal zárta a megmérettetést – és az első, amelyet hétköznapi érdeklődők is képesek megvásárolni és …
Innováció |
Index fotó
A világ talán legtapasztaltabb autonóm mobilitási mérnökei kíméletlen környezeti körülmények között teszik próbára világelső, új generációs önvezető rendszerüket. Ha egy rendszerben ennyi a változó, szükség van egy biztos pontra, amire lehet számítani és építeni. A Sensible 4 kísérleti projektjében a Toyota Proace jelenti ezt a biztos …
Tuning |
Index fotó
Amióta a Toyota bemutatta az ötödik generációs Suprát, a rajongók egy emberként ostromolják a gyárat azért a karosszériaváltozatáért, amely 1986-tól meghatározta a sportautó személyiségét. A sorozatgyártású targa tetős kupéra még várni kell, az idei SEMA kiállításon azonban már megjelent egy véglegesnek tűnő …
Nemzetközi hírek |
Index fotó
Sokan a valaha volt legjobb japán autónak tartják a Lexus LFA-t, pedig a debütálásáig vezető út tele volt buktatókkal. Azonban valódi klasszikus született 2010-ben, egy olyan autó, amelyhez hasonlót csak húsz-harminc évente készít a Toyota-konszern. A Lexus LFA minden tekintetben a legek autója. Még egyetlen típus fejlesztése sem tartott ilyen sokáig, egyik sem emésztett fel ennyi pénzt, és talán egyik sem igényelt ennyire sokrétű fejlesztési munkát. Cikkünkben ezt a munkát mutatjuk …
Innováció |
Index fotó
A technológiai fejlődés megállíthatatlan, egyre gyorsuló tempóban teszi mind kényelmesebbé, biztonságosabbá, takarékosabbá – egyszóval, mind tökéletesebbé – autóinkat. Évről évre innovációk százai jelennek meg a gyártásban; most lássuk azt a tízet, amely az Autotrader szerint várhatóan meghatározza az autóipar következő …
Nemzetközi hírek |
Index fotó
Habár a Wales Rali idén elmaradt, a Toyota nem szakította meg a hagyományt, és ismét helybeli iskolásokkal terveztette meg versenyautójának megjelenését. A győztes pályamunka a pandémia elleni küzdelem névtelen hőseit köszönti. …
Nemzetközi hírek |
Index fotó
Miközben az autógyártók egymás után vonulnak ki a törpeautók piacáról, a Toyota köszöni, jól érzi magát az A-szegmensben. Olyannyira, hogy hamarosan érkezik az Aygo harmadik generációja, méghozzá a kategóriában eddig teljességgel ismeretlen opciókkal. …
Innováció |
Index fotó
Extrém gyors töltés, megnyugtatóan hosszú hatótávolság, maximális üzembiztonság: ezt kínálják a szilárdtest-akkumulátorok. A technológia megjelenésére ráadásul már nem is kell sokáig várnunk: egy jelentés szerint a Toyota – a világon elsőként – már 2021-ben forgalomba hozza az innovatív akkumulátor-technológiát alkalmazó első …
Motorsport |
Index fotó
Az Autosport magazin éves szavazásán megismételte tavalyi diadalát a Toyota Yaris WRC. A rali világbajnokság idei évadában remekül teljesítő autó a Toyota negyedik győzelmét hozta el a nagy presztízsű olvasói szavazás közel negyven éves történetében. …
Innováció |
Index fotó
A Houston-i egyetem kutatói és a Toyota észak-amerikai kutatóintézete együttes erővel megépítették egy olyan, újszerű magnézium akkumulátor modelljét, amely azonos teljesítmény mellett jelentősen olcsóbb és biztonságosabb alternatívája lehet a jelenleg használt lítium-ion …
Nemzetközi hírek |
Index fotó
Nem hozott meglepetést az egyik legnagyobb fogyasztótájékoztató szervezet idei megbízhatósági felmérése: továbbra is a Toyota csoport modelljei vezetik a listát. Nem csak modell, hanem márkaszinten is remekül teljesített a cég, a Toyota és a Lexus egyaránt dobogós helyen végzett a …
Tuning |
Index fotó
Fél évvel azután, hogy a Toyota bemutatta új sportkupéjához szánt tuningcsomagját, a Manhart most visszakanyarodott a GR Suprához. Az újonc még erősebb és még látványosabb lett. …
Tuning |
Index fotó
Mit tehet egy extrém teherbírású alkatrészekre szakosodott autóipari beszállító, ha egy új piaci szegmensbe szeretne betörni, és ehhez szüksége volna egy referenciatermékre? Hát épít magának egyet – lehetőleg olyan alapokra, aminek a többi komponense is bírni fogja a szélsőséges igénybevételt. Az ausztrál Blusteele kuplung-specialista választása így esett a Toyota Land …
Nemzetközi hírek |
Index fotó
Több mint negyed milliárd forintnak megfelelő összegért talált gazdára a Toyota 2000GT egy nem mindennapi példánya. Első tulajdonosa egy motorsport-legenda volt, később közismert gyűjtők kollekcióját gazdagította, felújítását pedig a típus legnagyobb szakértője …
Nemzetközi hírek |
Index fotó
Bemutatta új generációs Direct4 elektromos összkerékhajtási rendszerét, majd egy füst alatt hamarosan színre lépő, tisztán elektromos prototípusának első előzetesét is közzétette a Lexus. A fejlesztésekről egy mobilitási fórumon meséltek a vállalat műszaki és kreatív …
Nemzetközi hírek |
Index fotó
A nemzetköz szaksajtó szerint a világ több pontjáról is kétségbeesett üzeneteket küldenek a Toyota kereskedői az anyavállalatnak: senki nem számított rá ugyanis, hogy a Covid-járvány kellős közepén jóval nagyobb lesz az igény a márka új típusai iránt, mint amit ki tudnak …
Nemzetközi hírek |
Index fotó
Pár nappal ezelőtt teljes részletességgel bemutatkozott az ősszel előzetesen már megszellőztetett Mitsuoka Buddy, amely az új Toyota RAV4 kipróbált technológiáját csomagolja egy térben és időben nagyon eltérő stílusú külsőbe. …
Nemzetközi hírek |
Index fotó
Fiatal, nagyvárosi ügyfelei kedvére teremtette meg városi crossoverének új kivitelét a Lexus. Az UX Sport kívül látványos optikai részletekkel hívja fel magára a figyelmet, az utastérben pedig a méretosztályban eddig szokatlanul magas minőséggel és igényességgel várja az ügyfeleket a nyugat-európai piacokon már idén …
Nemzetközi hírek |
Index fotó
Hegemónia a hibridek körében, dominancia a pickupok mezőnyében, győzelem a crossoverek piacán és abszolút elsőség a márkák versenyében: a Toyota idén is uralta az iSeeCars monstre értéktartási listáját. Tavalyi elsőségét megerősítve, előnyét tovább növelve 2020-ban is a Toyota végzett az …