A Toyota versenyzője, Sami Pajari zsinórban a harmadik győzelmét aratta a WRC-ben

Motorsport  |  2026 augusztus 31.  | Toyota Gazoo Racing  | GR Yaris Rally  | Paraguay-rali  | WRC
A 23 éves finn ezúttal a Paraguay-ralin lett első, amivel 20 pontra jött fel a vezető Elfyn Evans mögé a bajnokságban.

A 24 éves finn versenyző és navigátora, Marko Salminen olyasmit értek el, amit még senki, miután egymást követő futamokon szerezték meg első három győzelmüket a rali-világbajnokságon. Míg Észtországban és Finnországban a gyors pályákon a sebesség számított, Pajari a dél-amerikai sikerét annak köszönhette, hogy érett, taktikus versenyzéssel elkerülte a nagyobb problémákat. Itt a sok bukkanó, árok, vízmosás és az agyagszerű felületben megbúvó éles kövek, valamint a magas hőmérséklet ugyanis komolyan próbára tették az abroncsokat, az autókat és a versenyzőket is. A heves esőzések szinte állandó fenyegetést jelentettek, emiatt a Toyota Gazoo Racing a GR Yaris Rally1 autókat a verseny közepén olyan sznorkelekkel szerelte fel, amelyeket általában csak a Szafari-ralin, Kenyában kell használni.

Pajari pénteken, a nyitó napon mindössze a hetedik helyen végzett, miután az első gyorsasági szakaszon szivárgott a víz az autója hűtőrendszeréből. Miután a problémát a déli szervizben teljesen elhárították, már az élen zárta a napot, miközben mások jelentősebb időveszteséggel szembesültek. Szombaton a finn pilóta fokozatosan 24,1 másodpercre tudta növelni előnyét, majd végül 25,8 másodperces előnnyel győzött vasárnap. A második helyen az új-zélandi Hayden Paddon (Hyundai) végzett annak ellenére, hogy 2018 óta először ült csúcskategóriás autóban murvás WRC versenyen, a harmadik pedig csapattársa, Adrien Fourmaux lett.

Elfyn Evans taktikus versenyzéssel a negyedik helyen végzett, és továbbra is ő vezeti a bajnokságot. A walesi rövid ideig szintén vezetett pénteken, miután elkerülte a korai káoszt, majd egy defekt miatt körülbelül egy percet veszített. Végül mindössze 5,1 másodperccel maradt le a dobogóról, és értékes extra pontokat szerzett azzal, hogy a Power Stage-en negyedik, a Szupervasárnap-értékelésben pedig ötödik lett, így három versennyel a szezon vége előtt 20 pont az előnye a remek formába lendült Pajari előtt.

Oliver Solberg volt az első pilóta, aki az élre állt pénteken, amíg a harmadik gyorsasági szakaszon négy percet nem veszített a lefulladó motor és egy kényszerű kerékcsere miatt. Volt, hogy az autóját a nézőknek kellett betolnia, de végül felzárkózott a svéd, és az ötödik helyen végzett. Ráadásul megnyerte a Power Stage-et, valamint a Szupervasárnapon is csapattársával, Sébastien Ogier-vel tizedmásodpercre azonos időeredményt elérve (24:30,1 perc) győzött. A franciák kilencszeres világbajnoka pénteken a törött futómű miatt esett ki, de aztán a megjavított autóval másnap újra indult, és vasárnap reggel szakaszt is nyert. A Power Stage-en második lett, és holtversenyben az élen megszerezte a maximális öt pontot a Szupervasárnap-értékelésben.

A Toyota Gazoo Racing – World Rally Team előnye a gyártók bajnokságában 173 pontra nőtt, miközben már csak 180 pontot lehet a szezonban szerezni, vagyis az újabb vb-cím szinte biztosra vehető. Kacuta Takamoto szintén az újraindítási szabályoknak köszönhette, hogy szombaton és vasárnap még autóba ülhetett, miután pénteken már az első gyorsaságin felborult. Végül az utolsó előtti szakaszon még egyszer tetőre tette a GR Yaris Rally1-est, és végleg kiesett. Őt és navigátorát, Aaron Johnstont kórházba szállították előzetes vizsgálatokra, de szerencsére már vasárnap délután hazaengedték mindkettőjüket.

A WRC2 kategóriában először fordult elő, hogy az első három helyen Toyota GR Yaris Rally2-es autó végzett, a paraguayi pilóta, Diego Domínguez hazai pályán szerezte meg első győzelmét navigátorával, Rogelio Peñate-vel és az MSi Racing Team színeiben. Gus Greensmith és Jonas Andersson a második helyen végeztek RaceSeven által felkészített autójukkal, míg Alejandro Galanti és Marcelo Toyotoshi a harmadik helyen végeztek a félgyári Toyota Gazoo Racing Paraguay versenyautójával.

Az autókat a jövő héten Paraguayban felújítják a csapatok, aztán az Andok hegységén át szállítják őket egy újabb dél-amerikai murvás versenyre, a Chile-ralira, amelyet szeptember 10–13. között rendeznek. A Csendes-óceánra néző Bio Bío régió erdeiben megrendezett szakaszok technikásak, de nagyrészt gyorsak lesznek, sima és durva felületek egyaránt előfordulnak rajtuk.

Nyilatkozatok:

Sami Pajari

„Nagyon boldog és büszke vagyok, hogy olyasmit értünk el, amit korábban senki sem, ez igazán különleges. Még egyszer köszönöm a Toyotának. Nem volt könnyű rali sem a pilótáknak, sem a csapatnak; egy ilyen megbízható autó kulcsfontosságú volt ehhez a sikerhez. Ez egy nagyon más rali volt, mint az Észtország és Finnország; nem arról volt szó, hogy mindig teljes gőzzel mentünk. Sok különböző dolgot kellett egyidejűleg kézben tartanunk, és közben próbáltam végig okosan vezetni. Nagyon nehéz rali volt, de ettől még édesebb, hogy nyerni tudtunk. Küzdünk a bajnoki címért. Még mindig sok pontot lehet szerezni, továbbra is a tőlem telhető legjobbat fogom nyújtani.”

Elfyn Evans

„Ez a hétvége pénteken elég jól indult, amíg délután gond nem akadt a gumival, utána pedig nem igazán tudtunk jó ritmust felvenni, hiányzott egy kis tempó ahhoz, hogy feltartsuk Adrient, aki nagyon erős volt. Talán egy kicsit túl konzervatívan vezettem a pénteki dráma után, amikor a körülmények talán szélsőségesebbek voltak, de nem könnyű megtalálni a megfelelő egyensúlyt a kockázat és a sebesség között. Nem lehetek teljesen elégedett a hétvégével, de mások rosszabbul teljesítettek, és végül így is szereztünk jó pár pontot.”

Végeredmény, Paraguay-rali:

1. Sami Pajari/Marko Salminen (Toyota GR YARIS Rally1) 3ó13p28.5mp
2. Hayden Paddon/John Kennard (Hyundai i20 N Rally1) +25.8mp
3. Adrien Fourmaux/Alexandre Coria (Hyundai i20 N Rally1) +40.0mp
4. Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR YARIS Rally1) +45.1mp
5. Oliver Solberg/Elliott Edmondson (Toyota GR YARIS Rally1) +2p57.0mp
6. Josh McErlean/Eoin Treacy (Ford Puma Rally1) +4p19.0mp
7. Diego Domínguez/Rogelio Peñate (Toyota GR Yaris Rally2) +7p40.5mp
8. Gus Greensmith/Jonas Andersson (Toyota GR Yaris Rally2) +8p03.2mp
9. Alejandro Galanti/Marcelo Toyotoshi (Toyota GR Yaris Rally2) +10p23.0mp
10. Taylor Gill/Daniel Brkic (Škoda Fabia RS Rally2) +10p36.9mp
34. Sébastien Ogier/Vincent Landais (Toyota GR YARIS Rally1) +1ó03p41.6mp

A pilóták bajnokságának állása 11 forduló után:

1. Elfyn Evans 216 pont
2. Sami Pajari 196
3. Oliver Solberg 175
4. Kacuta Takamoto 160
5. Adrien Fourmaux 149
6. Sébastien Ogier 148
7. Thierry Neuville 129
8. Hayden Paddon 38
9. Josh McErlean 29
10. Esapekka Lappi 25

A gyártók bajnokságának állása 11 forduló után:

1. Toyota Gazoo Racing World Rally Team 554 pont
2. Hyundai Shell Mobis World Rally Team 381
3. Toyota Gazoo Racing WRT2 210
4. M-Sport Ford World Rally Team 138

 

Fotók: Toyota Gazoo Racing