• Tíz év távlatában a Lexus-márkaszervizek nyújtják a legjobb szolgáltatást

    Nemzetközi hírek |
    Tavalyi első helyezése után idén a második lett a prémiummárkák között (és egyben a teljes autóiparban) a Lexus a J. D. Power éves vevőszolgálati elégedettségi ( CSI) felmérésén. Az idén negyvenötödik évében járó CSI-tanulmány azt vizsgálja, hogy az 1-3 éves (azaz zömében garanciális) járművek tulajdonosai milyen kiszolgálásban részesülnek választott márkáik hivatalos (saját tulajdonban lévő) vagy szerződött szervizeiben. A folyamat öt fő elemét vizsgálják, ezek a fontosság sorrendjében az…
  • Megkopott luxustól a driftpályákig

    Nemzetközi hírek |
    Ilyen se volt még: driftautó készült egy idős luxusautóból. A szinte hihetetlen átalakulás a szerencsés körülmények együttállásának köszönhető. Wil, egy kanadai autórajongó ugyanis véletlenül ráakadt egy öreg, élete zenitjén már túljutott Lexus SC400-asra. A kivénhedt túraautóért mindössze 1.400 dollárt kértek, ami érthető, hiszen az SC nem volt jó bőrben. A próbaút alkalmával a géptető felcsapódott és lerepült az autóról, a karosszériaelemek pedig olyan csálén álltak, mintha nem is a Lexus…
  • 1,6 millió kilométer meg sem kottyant ennek a Toyota Pickupnak

    Nemzetközi hírek |
    Az egymillió mérföldes (1,609 millió km) futásteljesítmény elérése még a meglehetősen megbízhatónak ismert Toyoták körében is ritka. De néhány autó a precíz mérnöki tervezésnek, a kivételes gyártási minőségnek és a rendszeres, következetes karbantartásnak köszönhetően mégis képes elérni ezt a lélektani határt, függetlenül attól, hogy milyen terepen és hogyan vezették. A High Mileage Reviews Youtube-csatornán bemutatott, több mint egymillió mérföldet futott Toyota Pickup a bizonyíték arra, hogy a…
  • Toyotával jár munkába a Koenigsegg alapítója – persze nem akármilyennel

    Nemzetközi hírek |
    Enzo Ferrari számos excentrikus vonása közül a legfurcsább talán az volt, hogy miközben a világ legkiválóbb sportautóit gyártotta, ő maga egyszerű, hétköznapi járművekkel közlekedett. Hasonlóképpen gondolkodik Christian von Koenigsegg is (bár nyilván tiltakozna a megtisztelő párhuzam ellen), tudva, hogy bár cége világszínvonalú hipersportautói kétségtelenül alkalmasak a mindennapi használatra, léteznek náluk jóval racionálisabb opciók, akár a csúcsforgalomban történő manőverezésre, akár a…
  • A Toyota elhalasztja kompakt terepjárója bemutatását

    Nemzetközi hírek |
    Bár Európában nem forgalmazták, az FJ Cruiser mifelénk is sikert arathatott volna. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy magánimportban szép számmal érkeztek ilyen autók Európába, s a 2014-ig gyártott FJ Cruiserért még ma is szép summát kérnek a használtpiacon. Az ok pofonegyszerű: az FJ jól bírja a strapát, megbízható, elpusztíthatatlan autó, ráadásul a formája is kiemeli a tömegből. Az elnyűhetetlen technika létravázra épült, a motor 4,0 literes V6-os benzines volt – igaz, hogy nem volt takarékos…
  • Újabb frissítés vár a Toyota GR Corollára

    Nemzetközi hírek |
    A Toyota Gazoo Racing gőzerővel dolgozik a 2026-os modellévű GR Corollán, amely több, versenypályás használatra tervezett fejlesztést vezet be. A japán hot hatch agresszívabb aero-csomagot és áthangolt futóművet kap, emellett az 1,6 literes, háromhengeres turbómotorjának (G16E-GTS) is megemelik a nyomatékát. Legutóbb egy éve nyúlt hozzá a népszerű hot hatch-hez a Toyota, akkor szintén megemelte a motor nyomatékát, áthangolta a futóművét és a GR-Four összkerékhajtását, emellett bevezette az…
  • Még az idén bemutatkozik a GT3-as Lexus

    Nemzetközi hírek |
    Úgy néz ki, hogy a Lexus következő generációs GT3-as versenyautójának hivatalos bemutatója még idén megtörténik a 2026-ra várt első versenye előtt, árulta el a Toyota Gazoo Racing egyik vezetője a pályaversenyzésre specializálódott Sportscar365 online magazinnak. Több mint három évvel a Toyota GR GT3 tanulmány Tokiói Autószalonon tartott leleplezése után az abból készített végleges autót – amely a versenypályákon a Lexus RC F GT3-ast fogja váltani – még mindig nem mutatták be hivatalosan, annak…
  • Már egy Tesla is Toyota akar lenni

    Nemzetközi hírek |
    Nem könnyű ma Tesla-tulajdonosnak lenni az USA-ban. A Cybertruck fogadtatása még Musk politikai szerepvállalása előtt sem volt egyértelműen pozitív, hiszen a modellt Észak-Amerikában is túl behemótnak, hivalkodónak és ízléstelennek tartották. Ráadásul makacs tervezési hiányosságokkal is küzd a modell: karosszériaelemek eshetnek le a kocsiról, a „rozsdamentes” elemek eső után rozsdásodni kezdenek, szoftverhibák, beragadó gázpedál, amely miatt az autó kontrollálatlan gyorsulásba kezd, valamint…
  • Nincs ma jobb SUV ennél a Toyotánál

    Nemzetközi hírek |
    A Toyota Grand Highlander Hybrid a maximálisan adható 10-ből 8,4 pontot szerzett az Edmunds.com átfogó értékelésén. Ezzel az eredményével nem csak az amerikai piacon jelenleg kapható 17 hibrid szabadidőjármű között bizonyult a legjobbnak, de a százszámra forgalmazott, különböző méretű, ülésszámú, hajtású és színvonalú szabadidőjármű között sem akadt egy sem, amelyet mindent összevetve kiválóbbnak talált volna a szerkesztőség, mint a Toyota három üléssoros óriását. Az Edmunds.com közel hatvan éve…
  • Herczig Norbert Toyotával tér vissza a rali Eb-re

    Hazai hírek |
    A 49 éves törökbálinti versenyző egy év kihagyás után tér vissza a Rali Európa-bajnokságra (ERC), ahol vadonatúj csapattal és autóval, viszont a megszokott gumimárkával (Pirelli) próbál szerencsét. Herczig a 25 éves pályafutása alatt többféle autómárkával versenyezett, a legtöbbet a Skodával, de Forddal, Subaruval, Citroënnel is, Toyotával viszont még soha. „Talán nagyon régen mehettem volna Toyotával, amikor kezdtem a pályafutásomat, de akkor csak nagykategóriás autói voltak a japán márkának…