Egy repülő autó nyerte a Lexus és a Royal College of Art közös dizájnpályázatát

Egy repülő autó nyerte a Lexus és a Royal College of Art közös dizájnpályázatát

2022 április 19.
A Lexus 2040: a Soul of Future Premium formatervezési verseny győztese egy egyszemélyes, függőleges kialakítású, házak oldalához dokkolni képes jármű lett.

A Lexus és a Royal College of Art által megrendezett dizájnpályázatot a londoni intézmény Intelligens Mobilitás Tervező Központjának (IMDC) posztgraduális hallgatói számára írták ki. Azt kellett elképzelnie és papírra vetnie a húsz indulónak, hogy meddig juthat el a fejlődésben a luxusmobilitás 2040-ig, vagyis, hogy milyen járművekre számíthatunk a japán autógyártótól 18 év múlva. Komoly kihívást jelentett a pályázat a hallgatóknak, mert új járműarchitektúrákat kellett megálmodniuk, amelyek megfelelhetnek az európai városi életben és társadalomban bekövetkezett változásoknak, és újra kellett gondolniuk a Lexus mint prémium autómárka szerepét ebben a folyamatban.

A hat hónapos pályázati program mentorálási és értékelési órákat is tartalmazott Ian Cartabianóval és Lance Scott-tal, a Lexus európai dizájnstúdiójának (ED2) elnökével és ügyvezetőjével, valamint Dale Harrow professzorral, az IMDC elnökével és dr. Chris Thorpe-pal, a dizájnközpont programvezetőjével. Csatlakozott hozzájuk a zsűriben Nargess Banks dizájnszakíró és kritikus, valamint a Lexus Europe több vezetője is, hogy együtt válasszák ki a győztes pályaművet.

A hat döntőbe került tervező március 15-én, az IMDC-ben tartott ünnepségen személyesen mutatta be pályaművét a bíráknak, akik ekkor ki is választották a legjobbakat. Nem csak a győztes tervező részesült elismerésben, hanem a két második helyezett is.

A végeredmény:

1. ALTO (Richard Newman)

Az ALTO egy hidrogénüzemű VTOL (függőleges fel- és leszállásra képes jármű), amelynek függőleges alakját a hőlégballonok és a növényterráriumok ihlették. Olyan jövőt álmodott meg a tervező, ahol a technológia annyira általánossá válik, hogy többé nem tekintik luxusnak; ehelyett az emberek prémium élményként értékelik a mindennapok apró örömeit és ezek ünneplését. Newman úgy írta le a teljesen személyre szabható külsejű járművét, mint „ékszer az égen – a felhő fülbevalója”, ami a képek alapján találó jellemzés. Az ALTO funkcionalitás kialakítása lehetővé teszi, hogy akár az épületek oldalára is gond nélkül tudjon dokkolni, ami feleslegessé teszi az utcai parkolóhely-vadászatot.

„Olyan járművet akartam alkotni, amely elég nagy kihívást jelent, és néhányan felvonják majd a szemöldöküket a láttán, de egyben mosolyra is készteti az embereket” – mondta a Coventryből származó fiatal tervező. „Elég organikus tervezési folyamatnak bizonyult ez a munka; a változtatások, amelyeket végre kellett hajtanom rajta a Lexus tervezőinek közreműködésével, egyre nyilvánvalóbbá váltak a tervek előrehaladtával” – tette hozzá.

2. Lexus #Units (Zhenyu Kong)

A Lexus #Units egyedi kialakítása a part menti gátak formájából merített ihletet. Rendkívül rugalmasan alakítható járműről van szó, amely például képes lecsökkenteni az alapterületét, hogy alkalmazkodjon a szűk utakhoz. A belső terét blokklánc-technológiával lehet személyre szabni, így a használó a digitális NFT műalkotásait magával viheti az utazásaira is. Ez a jármű kielégíti az Alfa generáció (2010 után születettek) azon vágyát, hogy az önkifejezés terén sokszínűek legyenek, kihasználva a népszerű közösségi médiaplatformokat a vélemények és érzelmek megosztására. Emellett a Lexus #Units kapcsolódhat más járművekhez, és kivetítő eszközként is használható, például, hogy virtuálisan csatlakozzon koncertekhez vagy partikhoz.

2. Crucible (Ben Miller)

Ez a hidrogénüzemű jármű több részre választható, hogy megfeleljen a különböző használati módoknak és kontextusoknak. A tulajdonos által birtokolt, rugalmasan átalakítható luxuskabin el van választva a hajtástechnológiától, hogy gondtalan és személyre szabott szolgáltatást nyújthasson. Bármilyen konfigurációs elképzeléshez tud alkalmazkodni a legteljesebb kényelem érdekében, és akár egy lakóházban is elhelyezhető. A felhasználók különböző járműalapokat társíthatnak hozzá a munkával töltött hétköznapokra és a hétvégékre, amikor találkozni szeretnének az ismerőseikkel. Miller újraértelmezte a Lexus egyik legfontosabb formajegyét, az orsó alakú hűtőrácsot ezzel a könnyű és tágas járművel, amelybe könnyű be- és kiszállni, és amely a kényelem fokozása érdekében még meg is dönthető.

További döntős pályaművek:

2040 Lexus Vision In-season (Bangning An)

Ez a projekt a jövő luxusmobilitásáról alkot egy víziót, amely szinkronban van az éppen aktuális évszakkal. Ennek a megközelítésnek a középpontjában a japán „Ichi-Go, Ichi-E” kifejezés áll, amely a mindennapi pillanatokra való odafigyelésről szól. Annak érdekében, hogy a Z generáció újra felfedezhesse az évszakok változásait a városi környezetben is, az intelligens tető szabályozza az utastérbe bejutó napfény intenzitását, hogy magával ragadó szezonális élményt és jobb energiahatékonyságot érjen el. A jármű színvilága is változik az évszakok függvényében.

Lexus UrbanSwarm (Maxime Gauthier)

Az UrbanSwarm luxus érzetet kölcsönöz a mindennapi városi mobilitás élményének, emellett gördülékenyebbe is teszi a közlekedést. Ez a moduláris és kifinomult utazási mód a mikromobilitás rugalmasságát és kényelmét kombinálja a tömegközlekedési rendszerek hatékonyságával a mozaik funkciója révén, amelynek lényege, hogy az egymással szemben ülő utasokat tartalmazó utazókapszulák összekapcsolhatók más kapszulákkal, miközben mindenki számára biztosítják a személyes teret.

Lexus NEKO (Jan Niehues)

A NEKO egy, a japán kultúra és természet által ihletett elektromos hajtású mikromobilitási koncepció, amely rovarszerű külső vázzal, érzékelős kamerákkal és egy intelligens kép- és hangrögzítő eszközzel rendelkezik. Két üzemmódban működhet: az egyikben hagyományosan vezethető, mint egy önálló jármű, a másik pedig az önvezető, autómegosztó mód, amelyben az utasok a 4D technológia segítségével tekinthetik meg a jármű korábbi útjai során rögzített tájakat, ami nagyszabású Instagram-élményt tartogat számukra. Sőt, a jármű képes a hagyományos japán köszöntési módra, a meghajlásra, a mikrobotjai pedig teljes rugalmasságot tesznek lehetővé a városi száguldásban.

Vélemények

„Minden tervező lenyűgözött bennünket a gondolkodásával, fogalomalkotásával és átfogó képzelőerejével. Amit alkottak, az nem csupán a fantázia szüleménye volt, hanem azon a tényszerű tanulmányozásán alapult, hogy mit jelenthet a „prémium” a jövő társadalmában, és ebből kiindulva nagyon előremutató dolgokat hoztak létre. A győztes, Richard Newman mindent jól átgondolt és kivitelezett a projektjében. A Lexus jövőjéről alkotott pozitív, optimista látásmódja nagyon hasonlít arra, amit a márkánknak magunk is szeretnénk, olyasmi, ami mindenki arcára mosolyt csalhat” – mondta Lance Scott, a Lexus európai dizájnstúdiójának vezetője.

„Ez egy nagyon kifizetődő projekt volt minden érintett számára, a Lexusszal fel tudtuk tárni azokat a mobilitást övező mélyreható problémákat, amelyek a jövőbeli életmódunkkal és a termékekkel vannak összefüggésben. Az eredmények azt mutatják, hogy a fiatal tervezőket komolyan foglalkoztatják ezek a mobilitási problémák, és az is kiderült, hogy a mindennapi, sokféle kulturális háttérből származó tapasztalataikat is hasznosítják a projektjeikben” – mondta Dale Harrow professzor, az IMDC elnöke.

„Márkaként aktívan ösztönözzük és támogatjuk az új formatervező tehetségek és gondolkodásmódok kibontakozását. Ez a projekt érdekes és izgalmas új ötletekkel szolgált arra vonatkozóan, hogy a Lexus miként fejlődhet márkaként, hogy megfeleljen a változó mobilitási követelményeknek és a prémium szó jelentésével kapcsolatos felfogásoknak” – tette hozzá Etienne Plas, a Lexus termékkommunikációs részlegének vezetője.

 

Fotók: Lexus

Kapcsolódó videók