Ezüstéremmel zárta a Dakart a Toyota
Nem sikerült a duplázás a Toyota Gazoo Racing South Africa csapatai számára: a tavalyi Dakar-győztes Nászer el-Attija 6 perc 21 másodperces hátránnyal a második helyen zárta a 12 napon át tartó, 7500 kilométeres terepralit. Ez el-Attija pályafutásának negyedik ezüstérme a Dakaron, és a második, amit a Toyota színeiben nyert. A szaúdi versenyző emelt fővel, szakaszgyőzelemmel búcsúzott a Dakartól, a célba érve optimistán nyilatkozott: „Tulajdonképpen elégedett vagyok. A második helyezés akkor is szép teljesítmény, ha valójában győzni szerettünk volna. A rali során ejtettünk két-három hibát, és rengeteg defektünk volt. Mégis, boldog vagyok, és lelkes, hogy Szaúd-Arábiában versenyezhettünk. Jövőre visszatérünk, és győzni fogunk, csak egy kicsit több szerencsére lesz szükségünk!”
Fernando Alonso, a Toyota Gazoo Racing South Africa újonc versenyzője, kétszeres Forma-1-es és egyszeres FIA WEC világbajnok, és navigátora Marc Coma, a tízedik versenynap első perceiben felborult autójával, így gyakorlatilag az egész szakaszt szélvédő nélkül, elgörbült lengőkarral kellett megtennie. Ezzel a balesettel, valamint a Dakar második napján elszenvedett futóműsérüléssel olyan sok időt veszített a spanyol páros, amit egyébként kiváló teljesítményükkel sem tudtak ellensúlyozni: a Dakar utolsó napján negyedikként értek célba, és ezzel összesítésben a 79 indulóból a 13. helyen végeztek.
Maradéktalanul elégedett lehet teljesítményével a Toyota Gazoo Racing South Africa másik két párosa. Giniel de Villiers, a Toyota veterán pilótája (a dél-afrikai versenyző 2012 óta indul Hilux-szal a Dakaron) egyenletes, folyamatosan javuló teljesítményével az összesített ötödik helyre jött föl, négy pozíciót javítva tavalyi eredményén. Csapattársa, Bernhard ten Brinke hasonlóan stabil teljesítményt nyújtva a hetedik helyen zárta a Dakart; a tereprali történetének legsikeresebb holland versenyzője ezzel megtörte pechszériáját, és két év után eredményesen teljesítette a világ legnehezebb terepraliját.
A hazai pályán mindvégig remekül teljesítő Jazíd el-Radzsival (Overdrive Toyota) együtt összesen négy Toyota Hilux végzett a 2020-as Dakar rali első tíz helyén – ezzel a világ legnagyobb számban gyártott, globálisan forgalmazott platós kisteherautójának a benzinmotoros versenyváltozata a Dakar legsikeresebb típusa.
A 2020. évi Dakar-rali összetett végeredménye - autók
| Helyezés | Név | Csapat / Autó | Idő |
| 1. | Carlos Sainz / Lucas Cruz | Bahrain JCW X-Raid / Mini JCW Buggy | 42h 59' 17'' |
| 2. | Nászer el-Attija / Matthieu Baumel | Toyota Gazoo Racing / Toyota Hilux | + 00h 06' 21'' |
| 3. | Stéphane Peterhansel / Paulo Fiuza | Bahrain JCW X-Raid / Mini JCW Buggy | + 00h 09' 58'' |
| 4. | Jazíd el-Radzsi / Konsztantyin Zilcov | Overdrive Toyota / Toyota Hilux | + 00h 49' 10'' |
| 5. | Giniel de Villiers / Alex Haro | Toyota Gazoo Racing / Toyota Hilux | + 01h 07' 09'' |
| 6. | Orlando Terranova / Bernardo Graue | X-Raid MINI JCW / Mini JCW Rally | + 01h 12' 15'' |
| 7. | Bernhard ten Brinke / Tom Colsoul | Toyota Gazoo Racing / Toyota Hilux | + 01h 18' 34'' |
| 8. | Mathieu Serradori / Fabian Lurquin | SRT Racing / Century Buggy | + 01h 59' 21'' |
| 9. | Jaszír Szeaidán / Kuzmics Alekszij | Race World Team / Mini JCW Rally | + 03h 42' 17'' |
| 10. | Vej Han / Min Liao | Geely Auto Shell Lubricant Team / Hanwei 2WD | + 03h 51' 07'' |
| […] | |||
| 13. | Fernando Alonso / Marc Coma | Toyota Gazoo Racing / Toyota Hilux | + 04h 42' 47'' |
Fotók: Toyota