Motorsport |
Index fotó
A japán csapat különböző problémák miatt csak a 10. és a 16. rajthelyre tudta kvalifikálni autóit az idei versenyre. Itt persze a rajthely nem számít sokat, tavaly is kis híján nyerni tudott a 7-es számú GR010 Hybrid annak ellenére, hogy a 23. helyről …
Motorsport |
Index fotó
A japán gyártó 40 éve indult először a világ leghíresebb hosszútávú autóversenyén, az évforduló alkalmából az egyik GR010 Hybrid piros-fehér festést kap, amivel a márka régi versenyszíneit idézik fel. Eddig az előkészületek jól haladnak a szombat délután rajtoló versenyre, amit az is mutat, hogy a Toyota érte el a legjobb időt a hivatalos …
Motorsport |
Index fotó
A nyolcszoros világbajnokot kárpótolta a sors a tavaly elvesztett versenyért, bár ezúttal is az utolsó gyorsasági szakaszon dőlt el a verseny. Továbbra sem talált legyőzőre a Toyota a 2025-ös szezonban. …
Motorsport |
Index fotó
A legendás murvaversenyen Sébastien Ogier hetedszer, a Toyota pedig zsinórban hatodszor győzött, ráadásul Kalle Rovanperä is dobogóra állhatott. …
Motorsport |
Index fotó
A Veszprém környékén megrendezett murvás viadal próbára tette a versenyzőket, a gumikat és az autókat is. A győzelmet a mezőny egyetlen Toyota GR Yaris Rally2-es autójával a finn Roope Korhonen, Anssi Viinikka páros szerezte meg. …
Motorsport |
Index fotó
Az erősen módosított dragster versenyautó sorozatban futotta a nyolc másodpercen belüli időket a klasszikus negyedmérföldes távon, aztán az elődöntőben egy komoly rekordot is felállított. …
Motorsport |
Index fotó
Az európai murvás versenyeken már ezüst színben pompáznak majd az idén eddig verhetetlen GR Yaris Rally1-es versenyautók. …
Motorsport |
Index fotó
Az első négy helyen GR Yarisok végeztek a vb-naptárba első ízben bekerült spanyol aszfaltos versenyen, Kalle Rovanperä még a csapattársai közül is kiemelkedett, és maximális pontszámmal zárta a hétvégét. …
Motorsport |
Index fotó
A japán gyári csapat fontos pontokat szerzett, miután mindkét autója izgalmas csatákat vívott a 2025-ös Hosszútávú Világbajnokság (FIA WEC) második fordulóján Olaszországban. …
Motorsport |
Index fotó
Amióta a verseny 2021-ben visszakerült a rali-vb programjába, csak Toyoták nyertek Kenyában. Idén Elfyn Evans győzött, a walesi a zsinórban a második elsőségével toronymagasan vezeti az bajnokságot három forduló után. …
Motorsport |
Index fotó
A Toyota Gazoo Racing World Rally Team 18 vb-futamgyőzelemmel rendelkező csapatfőnöke ismét bebizonyította, hogy nem felejtett el vezetni. …
Motorsport |
Index fotó
A 2025-ös Hosszútávú-világbajnokság ígéretesen kezdődött a címvédő, hatszoros világbajnok japán alakulat számára, mivel tíz ponttal szerzett többet, mint tavaly ugyanitt. …
Motorsport |
Index fotó
Változatlan pilótafelállással készül a kölni központú csapat az idei bajnokságra, amelyben a legfontosabb cél a zsinórban negyedik vb-cím és a hatodik Le Mans-i győzelem megszerzése lesz. A szezonnyitó katari futamot február 28-án rendezik. …
Motorsport |
Index fotó
A Svéd-ralin Elfyn Evans közel 300 km gyorsasági után kevesebb mint négy másodperccel múlta felül az első győzelmére hajtó csapattársát, Kacuta Takamotót. A Toyota ismét a maximális pontszámot szerezte meg, ráadásul annak is örülhet, hogy a WRC2-ben is két GR Yaris végzett az …
Motorsport |
Index fotó
Sok munkával telt a WRC holtszezonja a japánok gyári csapatának, mivel gyorsan kellett reagálni az FIA későn bevezetett szabályváltozásaira. Monte-Carlóban azonban kiderült, hogy jó munkát végeztek a mérnökök, mert kettős győzelemmel mutatkozott be a 2025-ös GR Yaris …
Motorsport |
Index fotó
Sébastien Ogier a saját rekordját döntötte meg azzal, hogy tizedszerre aratott győzelmet Monte-Carlóban. A második helyet Elfyn Evans szerezte meg, az újra teljes szezont futó Kalle Rovanperä pedig nagy hajrával lett negyedik. …
Motorsport |
Index fotó
Szaúd-Arábiában a helyi pilóta az Overdrive csapat Hilux GR DKR Evójával győzött, a második helyen a gyári Toyotával versenyző, sokáig vezető Hank Lategan futott be. Az első tízben összesen négy Toyota végzett, két privát és két gyári egység. …
Motorsport |
Index fotó
Már csak egyetlen szakasz van hátra az idei versenyből, és a Toyota kiváló helyzetben van, mivel két autóval áll a mezőny élén, jelentős különbséggel az üldözők előtt. A privát Overdrive csapatnál versenyző szaúdi pilóta a tizedik szakaszon visszaengedte az élre a gyári toyotás Hank Lategant, de a jobb taktikájának köszönhetően a dűnés 11. szakasz után már ismét ő …
Motorsport |
Index fotó
Lehet, hogy a tavalyi év nagy vesztesét kárpótolja a sors, bár az előnye csak hét perc a gyári Toyotával versenyző Hank Lategan előtt. A Toyota dominálja az idei Dakart, kilenc szakaszból eddig hetet nyert meg valamelyik Hilux. …
Motorsport |
Index fotó
A dél-afrikai pilóta előnye azonban nagyon lecsökkent a privát Toyotával versenyző üldözőhöz, Jazid al-Radzsihoz képest. …