Archívum

Magyar győzelem a német NLS hosszú távú bajnokságban
Felkészültség, magabiztosság és szerencse: legyen szó bármilyen sportágról, ez a siker három legfontosabb összetevője. Az arányok persze minden helyzetben mások és mások, de ha az első kettőről gondoskodunk, meglesz az esélyünk arra, hogy felismerjük és kihasználjuk a harmadikat, ha tálcán kínálja magát. Röviden így foglalhatnánk össze a magyar Car Competition Racing Team (CCRT) teljesítményét a 2022-es Nürburgring Langstrecken Serie (NLS) sorozat nyitó futamán. A csapat két fiatal versenyzője, Molnár Bendegúz és Lengyel Ádám azonban megérdemlik a hosszú verziót, hiszen életük legjobb eredményét érték el március végén a Nürburgringen… de kezdjük az elején! Miután a CCRT pilótái tavaly...Tovább
Így reagált a tornyosuló problémákra a Toyota
Az immár két éve tartó koronavírus-járvány a világ minden gazdasági szereplőjét, a tavaly ilyenkor súlyossá vált félvezetőhiány elsősorban a technológiai iparágakat érintette rendkívül súlyosan. Ehhez társul az Ukrajna elleni orosz támadás, amely részben a megbénított ukrajnai beszállítóipar, részben az Oroszország elleni gazdasági szankciók, részben pedig a mindebből fakadó, általános bizalomvesztés miatt a régión túlmutató, globális hatással bír. Ez a három tényező önmagában is elég ahhoz, hogy kritikus helyzetbe sodorja a világ bármely ipari szereplőjét, a Toyota működését azonban egy negyedik esemény is akadályozta: február végén, majd március derekán kibertámadás érte az autógyártó...Tovább
A Lexus márkakereskedők a legelégedettebbek
Amikor az autóiparban széles körben elvégzett felmérésről esik szó, a legtöbb esetben az ügyfelek nyilatkoznak autójukkal, márkájukkal, szervizükkel szerzett tapasztalataikról. A brit országos márkakereskedői franchise-szövetség (National Franchised Dealers Association, NFDA) azonban a másik oldal véleményét kérdezte: arra voltak kíváncsiak, mely márkák kereskedői érzik magukat a legjobban a bőrükben. A kérdés korántsem egyszerű, hiszen a 31 kereskedői hálózatból összesen 2753 választ begyűjtő és feldolgozó felmérésben nem csupán a tevékenység jelenlegi és várható jövőbeli jövedelmezőségét kellett minősíteniük, hanem a termékek minősége, az ügyfelek elégedettsége, az alkatrészek és...Tovább
V8-as Lexus-motor került ebbe a szelíd külsejű Mazda6-osba
Ma már nyílt titok, hogy a Mazda6 következő generációja hosszában beépített hathengeres motorokra és hátsókerék-meghajtású platformra vált, van azonban egy kínai tulajdonos, aki nem bírt várni még egy-két évet, és inkább a jelenlegi nemzedékhez tartozó, 2016-os évjáratú Mazda6-osát (Kínában Mazda Atenza) alakította át bivalyerős, hátsókerék-meghajtású sportlimuzinná. Kívülről szinte teljesen gyárinak tűnik a fekete autó, de elég egy erősebb gázadás, hogy kiderüljön, a motorháztető alatt egy öblös V8-as motor gurgulázik, amely könnyen füstté tudja változtatni a hátsó gumik futófelületét, ha kikapcsolják a kipörgésgátlót. Hosszú út vezetett azonban a nagy Lexus-motor beépítéséig. Amikor a...Tovább
Különleges szériával fejezi be pályafutását a Lexus első kompakt prémiumautója
2009-ben, a Frankfurti Autószalonon nagy feltűnést keltett az aranyszínű Lexus LF-Ch tanulmányautó, amellyel a Lexus jelezte, hogy be kíván lépni az alsó-középkategóriába egy ötajtós, ferdehátú prémiumautóval. Másfél évvel később, 2011 januárjában már el is kezdődött a gyártása a CT 200h névre keresztelt szériaváltozatnak, amely az első öntöltő, full hibrid hajtásláncú autó volt a C-szegmensben. Műszakilag a szintén hibrid Prius-hajtáslánccal rendelkező, első generációs Toyota Auris HSD-re épült, de a Lexus sok helyen finomított a technikán a vezetési élmény és a komfort fokozása érdekében. Hátulra például a csatolt lengőkarok helyett igényesebb, kettős keresztlengőkaros felfüggesztések...Tovább
Új reklámkampányában gúnyt űz az autóiparból (és magából is) a Toyota
Környezetvédelem, komfort és praktikum, ár/érték arány és biztonság: nincs az a felelősségteljes autógyártó, amely ne ezeket az értékeket tartaná a legfontosabbnak egy új generációs modell fejlesztése során, és nincs az a tudatos fogyasztó, aki ne ezeket a szempontokat mérlegelve hozna megalapozott, hosszú távon is fenntartható döntést, amikor autóvásárlásra kerül a sor. Ezek tehát azok a jellemzők, amelyek bármely autó esetében meghatározzák a minimumot – de vajon milyen extra értékeket kell – és pláne: miket szabad – ehhez hozzáadnunk, hogy ne csak tökéletes, de ellenállhatatlan is legyen az ajánlat? A Toyota Gazoo Racing egyedülálló reklámfilm-sorozata erre a dilemmára világít rá humoros...Tovább
Nincs jobb a Lexus márkaszervizeknél
A J. D. Power negyvenkettő éve vizsgálja az észak-amerikai márkaszervizek által nyújtott szolgáltatások színvonalát. Az elmúlt négy évtizedben jelentős átalakulásokon ment át az iparág, különösen az utóbbi néhány évben, amikor az elektromos és digitális technológiák jó néhány hangsúlyt áthelyeztek az autóiparban. A modern autók minden eddiginél gazdagabb technológiai tartalma, hálózatba kapcsolt főrendszerei, illetve részben vagy teljesen villamosított hajtásláncai miatt új megközelítést igényelnek a szervizektől, és ez az ügyfelek elvárásait, illetve az általuk alkalmazott kommunikációs és fizetési csatornákat is átformálta. A felmérésben azok a márkák tudtak jó eredményt elérni, akik a...Tovább
Automata váltót kaphat a legdögösebb kisautó
A Toyota hazai márkaversenyén, a Gazoo Rally Racing Challenge kupán mutatkozott be az utóbbi idők legmeghökkentőbb prototípusa. Noha a cég hivatalosan nem adott ki információkat az autóról, az azt vezető Shigeru Hayakawa (aki nem mellékesen a Toyota igazgatótanácsának alelnöke) készséggel elbeszélgetett a japán sajtó helyszínen lévő munkatársaival. Ezek alapján sejthető, hogy az új sebességváltó nem duplakuplungos, és nem is előre programozott áttételekkel dolgozó, fokozatmentes egység, hanem klasszikus hidrodinamikus nyomatékváltóval szerelt automata. A források szerint a finom kapcsolások érdekében döntött a kiforrott technológia mellett a Gazoo Racing, mindazonáltal gyors váltásokra...Tovább
Kilencszázmillió forint összértékű adományt nyújt a Toyota az ukrajnai háború szenvedőinek
A Toyota nemzetközi szinten is nagy aggodalommal figyeli az Ukrajnában zajló eseményeket és reméli, hogy a lehető leghamarabb visszaáll a béke. Közben a világ legnagyobb forgalmú autógyártója tettekkel is segíti az ukrajnai krízis szenvedőit: megkezdte a humanitárius segítségnyújtást, amely magában foglalja a Toyota ukrán alkalmazottainak és családtagjaiknak, valmint az ukrán menekülteknek nyújtott közvetlen segítségnyújtást, ezenfelül a mintegy 2,5 millió euró összértékű, anyagi természetű vállalati adományokat. Segítség az ukrán alkalmazottaknak és családjaiknak • Több mint 1700 ukrán alkalmazott dolgozik a Toyota európai egységeiben, főként az Ukrajnához közeli Cseh Köztársaságban és az...Tovább
Lexus LC Inspiration Series: meditációs szentély 471 lóerővel
A Lexus először öt évvel ezelőtt vette fel kínálatába az Inspiration Series különkiadást, amely a prémium márka típusainak kívánatos csúcskiviteleként szerzett rangot magának. A mindenkori legexkluzívabb széria formai megoldásaival, menetdinamikai fejlesztéseivel, exkluzív részleteivel emelkedett ki a kínálatból, évről évre más értékek mentén alkotva újra a tökéletesség fogalmát. Az idei évben az Inspiration Series a kikapcsolódásra helyezi a hangsúlyt. Olyan, meditatív környezetet teremt, amely segít magunkra találni és a lényegre összpontosítani, bármekkora zűrzavar uralkodik is a világban. A Lexus LC 500 gran turismo modellcsalád mindkét karosszéria-változatában, azaz Coupé és...Tovább
A Toyota bemutatta, hogyan fognak kinézni az új bemutatótermei Európában
A közeljövőben a Toyota központi szerepet szán kereskedőinek annak a célkitűzésnek a megvalósításában, hogy a márka ügyfelei emlékezetes, újszerű élményében részesüljenek, amint átlépik egy kereskedés küszöbét. Franciaországban, az Eragny-sur-Oise-i Toyota márkakereskedés telephelyén mutatták be az új európai bemutatóterem-koncepciót, amely a márka összes termékét és mobilitási szolgáltatását egy fedél alatt egyesíti. A Toyota új megközelítése teljes mértékben összhangban van a szélesebb körű „Beyond Zero” (túl a nullán) küldetésével; a cél, hogy a bemutatótermek emlékezetes vásárlói élményeket biztosítva minden igényt kielégítsenek. A koncepció életre kelti a Toyota márka új vizuális...Tovább
Értéke töredékéért megvehető ez a teljesen egyedi Toyota Camry
Rutledge Wood a Top Gear műsorvezetőjeként és motorsport-kommentátorként prominens alakja Észak-Amerika benzinvérű közösségének. Az már kevésbé közismert tény, hogy Wood lelkes rajongója a japán autóknak, de nem ám eredeti állapotukban: időt és költséget nem sajnálva átalakítja azokat. A jelek szerint ő is azon emberek közé tartozik, akik a projekt végeztével új építenivaló után néznek, mert autóit rendre árverésre bocsátja. Most is épp ebben a fázisban tart: miután elkészült teljességgel egyedi Toyota Camryja, máris kalapács alá küldte azt. A 2018-as gyártású, 3.5 V6-os benzinmotorral szerelt, TRD kivitelű szedánra jelenleg 37 ezer dollárnál tart a licit, ami nagyjából megegyezik az autó...Tovább
Megjelent az első tuningcsomag az új Lexus NX-hez
2021 nyarán mutatkozott be a második generációs Lexus NX, amely elődjéhez hasonlóan az aktuális Toyota RAV4 műszaki alapjaira épül, de a testvérmodellnél igényesebben berendezett belső teret, jobb felszereltséget, több szolgáltatást és fejlettebb műszaki megoldásokat kínál. A Toyota globális TNGA platformjának GA-K változata komoly előnyökkel járt az NX számára; az alacsonyabb tömegközéppont, a merevebb karosszéria-struktúra és a jobb vezethetőség mellett lehetővé tette, hogy már hálózatról tölthető, plugin hibrid hajtással is kapható legyen a népszerű szabadidő-autó, a Lexus történetében elsőként. A világpremier óta eltelt rövid idő is elég volt ahhoz, hogy megjelenjen az első optikai...Tovább
Kínos ízlésficam vagy spirituális befektetés ez a Lexus?
Az aranynak különös hatalmat tulajdonítanak a keleti kultúrákban. Kínában, Perzsiában és Indiában az ősidőktől fogva szent fémnek tekintik, amely gyógyítja és megóvja viselőjét, segít elűzni a gonosz szellemeket, védelmez a negatív energiáktól, elősegíti a test és a lélek erősödését. Ha ez valóban így van, kevés egészségesebb, szerencsésebb ember élhet Ázsiában, mint Tran Duc Loi . A 39 éves vietnami vállalkozó egzotikus gyíkokkal kereskedik, az így megkeresett pénzen pedig aranyat vásárol – no, nem befektetésként, hanem hogy minél több aranytárggyal vehesse körül magát, és ezzel megerősítse üzleti szerencséjét, aminek hatására még több pénzt kereshet, és még több aranyat vásárolhat… Ha Ön...Tovább
Már majdnem hivatalos, hogy érkezik a kézi váltós Toyota GR Supra
A rajongók a Supra visszatérése óta reménykednek abban, hogy a legendás sportautó kézi sebességváltóval is elérhető lesz, annak ellenére, hogy Tada Tecuja , a projekt főmérnöke a modell bemutatásakor „ túlságosan nyomatékosnak ” nevezte a motort ahhoz, hogy klasszikus manuális sebességváltót kaphasson. Az évek során fel-felröppentek a híresztelések (legutóbb tavaly ősszel), ám ezek soha nem voltak többek reményteli spekulációnál. Idén januárban azonban kezdtek tényekkel és tartalommal megtelni ezek a beszámolók. Többen nem hivatalos gyári forrásokra hivatkozva melegítették fel a témát, a japán creative311.com autós blog pedig már a hivatalos bejelentés kitűzött időpontját is tudni vélte...Tovább
Az Egyesült Államok engedélyezte az adaptív fényszórókat a Toyota kérvényének köszönhetően
A National Highway Traffic Safety Administration (az Egyesült Államok Közlekedési Minisztériumának Nemzeti Közlekedésbiztonsági Hivatala) úgy döntött, hogy lehetővé teszi az autógyártók számára, hogy adaptív fényszórókkal szerelt új autókat értékesítsenek az Egyesült Államok területén. A február 15-én kiadott új állásfoglalás módosítja a 108. számú, „Lámpák, fényvisszaverő eszközök és kapcsolódó berendezések” című szövetségi gépjármű-biztonsági előírásokat. Az elfogadott módosítások célja, hogy lehetővé tegyék a gyártók számára az aktív biztonságot javító adaptív fényszóró-technológia (ADB) használatát, és hogy követelményeket állapítsanak meg ezekre a rendszerekre vonatkozóan a biztonságos...Tovább
Mert megérdemlik a legjobbat: különleges parasít fejlesztett a Toyota
Amikor a Toyota 2015-ben hosszú távú főtámogatói szerződést kötött a nemzetközi olimpiai és paralimpiai bizottsággal, a vállalat nem egyszerű szponzorációban gondolkodott. Összhangban azzal a paradigmaváltással, amelynek során az autógyártó mobilitási szolgáltatóvá fejlődik, hogy minél szélesebb rétegek számára biztosíthassa a mozgás szabadságát, a Toyota nem csak anyagi forrásait, de technológiai tudását és gyártókapacitását is a sportolók rendelkezésére bocsátotta. Így született meg a 2018-as phjongcshangi téli olimpiai játékokra a német Andrea Eskau parasíző high-tech síszánja. A németországi Toyota Motorsport GmbH által kifejlesztett térdeplő adaptert karbonszálas szerkezete a...Tovább
Mesterséges izmokat fejleszt robotjainak a Toyota
A Toyota évek óta fejleszti robotjait. Vannak közöttük többé-kevésbé emberszerűek és határozottan gépkülsejűek , némelyikük hajszálpontosan dob célba , mások hímes tojásként bánnak a legtörékenyebb tárgyakkal is. Vannak, amelyek a mennyezetről lelógva segítenek a háztartás körüli munkákban , és olyan robot is létezik, amely a sérült emberek rehabilitációjában játszhat kulcsfontosságú szerepet. Egy, a közelmúltban benyújtott szabadalmi igénylés tanúsága szerint a Toyota most olyan technológián dolgozik, amely minden eddiginél finomabb, természetesebb mozgással vértezné fel a robotokat. A bejegyzés szerint a jelenlegi robotikai technológiák elsősorban merev működtetőket (pl. szervomotorokat)...Tovább
Terepen mérte össze az erejét az új Toyota Tundra és a Rivian R1T
Köztudott, hogy az Egyesült Államokban a teljes méretű ún. „full size” pickupok a legnépszerűbb autók a piacon, a Ford F-150 például közel négy évtizede vezeti az ország újautó-eladási listáját, de a hasonló Ram és Chevrolet modellek is rendre a dobogón végeznek az év végi toplistákon (2021-ben a legnépszerűbb „rendes” személyautó, a Toyota RAV4 csak a negyedik lett 408 ezer eladott példánnyal). A 2021 végén két új szereplő érkezett erre a piacra, a világ első tisztán elektromos hajtású pickupja, a Rivian R1T és a Toyota Tundra harmadik generációja, amely a 14 (!) évig gyártott másodikat váltotta le. Mindkettő különleges a maga nemében: az amerikai Rivian négy villanymotorja összesen 835...Tovább
A Toyota az értéktartás abszolút bajnoka
A tudatos ügyfelek nem csak a vételárat, az üzemanyag-költségeket vagy a szervizigényt veszik figyelembe, amikor az autó használatának anyagi vonzatait mérlegelik, hanem az értéktartást is. Az, hogy egy konkrét modell adott idő elteltével eredeti piaci árának hány százalékát éri – azaz, hogy mennyiért lehet majd eladni –, alapvetően meghatározza a tulajdonlás összköltségeit. A világ egyik legnevesebb autópiaci elemző szervezete, a D.J. Power a legváltozatosabb szempontok szerint, így várható értéktartásuk alapján is rangsorolja az autóipari márkákat. A cégcsoporthoz tartozó ALG több mint fél évszázados tapasztalattal rendelkezik ezen a téren, szakértőik az elmúlt két évtizedben 2%-os...Tovább
A különleges formájú retró Toyota, amit csak Japánban ismernek
A Toyota Origint 2000 májusa és 2001 áprilisa között gyártották Japánban, ezalatt 1073 példány készült belőle, amiből kereken 1000 darab került kiskereskedelmi forgalomba. Fő küldetése az volt, hogy méltó emléket állítson a 100 milliomodik Japánban gyártott Toyota személyautónak, amely 1999. október 4-én gördült le a gyártósorról. Azt találták ki, hogy az Origin formája arra a típusra fog emlékeztetni, amely a Toyota első önállóan tervezett és gyártott modellje volt, és emiatt egy valódi szimbólum a márka történetében. Az 1955-től 1962-ig gyártott Toyopet Crownról van szó, amely azért is emlékezetes, mert az első Észak-Amerikába importált japán autó volt. Az Origin krómmal telepakolt,...Tovább
Szépséges sportkombit álmodtak a Lexus IS-ből
A Lexus középkategóriás IS sorozata jelenleg már a negyedik generációjánál tart, de még sokan emlékezhetnek az 1998-2005-ig gyártott első nemzedékére, amely a remek vezethetőségéről, a selymesen járó soros, hathangeres motorjairól, a védjeggyé vált, ezüst betétes hátsó lámpájáról és a kronográf-stílusú műszerfaláról volt ismert. No meg arról, hogy ez volt egyetlen a négy IS-generáció közül, melyet a klasszikus, négyajtós karosszéria mellett kombiként is meg lehetett vásárolni, a puttonyos változatot 2000-től gyártották. A lankás farú SportCrosst természetesen nem teherhordásra fejlesztették ki, olyannyira, hogy 340 literes csomagtere 60 literrel kisebb volt a szedánénál. Viszont a...Tovább
Európa leginkább gyalogosbarát szabadidőjárműve a Lexus NX
2022 első vizsgálatsorozatában öt típust, köztük a vadonatúj Lexus NX kompakt prémium szabadidőjárművet tesztelte az új autók biztonsági teljesítményét teljes körűen felmérő, független szervezet, az Euro NCAP . A modern GA-K padlólemezre épülő típusnak a legnagyobb piaci érdeklődésre számot tartó változatát tették próbára, a nagyfeszültségű akkumulátorral szerelt NX 350h öntöltő hibriddel szerzett tapasztalatok azonban a többi típusváltozatra, így a már Magyarországon is rendelhető NX 450h+ plug-in hibrid verzióra is vonatkoznak. A Toyota új generációs, TNGA padlólemezre épülő típusaival szerzett tapasztalatok alapján borítékolni lehetett, hogy a Lexus NX fenntartások nélkül megszerzi a...Tovább
Hibrid kisáruszállítót épített a Toyota
Európa számos országában kedveltek a személyautókból átalakított haszonjárművek, a Toyota pedig mintha sportot űzne abból, hogy ezeknek a modelleknek a lehető legszélesebb palettáját kínálja ügyfeleinek. Néhány évvel ezelőtt a Land Cruisert minősítették át luxusterepjáróból prémium furgonná, aztán elkészült a RAV4 egy üléssoros, nagy rakterű verziója, most pedig a világ legnagyobb számban eladott személyautóját, a Corollát alakították át haszonjárművé. Nem meglepő, hogy a Touring Sports kombit tekintették kiindulási alapnak: a 465 cm hosszú autó raktere már személyszállító kivitelben is igen tágas. Az angolok azonban kiszerelték a hátsó üléseket, és (a többlengőkaros hátsó felfüggesztés...Tovább
Egyedi versenyautókkal ünnepel a Toyota
Minden szempontból sikeresnek mondható a Toyota globális GT4-es ügyfélprogramja. Két év alatt az autók világszerte több mint 250 futamon vettek rész, 78 alkalommal végeztek a dobogón, és 36 kategóriagyőzelmet arattak. Mindezt megkoronázza, hogy a Gazoo Racing a közelmúltban elkészült az ötvenedik Toyota GR Supra GT4 -es versenyautóval, és átadta azt tulajdonosának. Hogy emlékezetessé tegyék a kerek számot, különleges kiadást készítenek a kupéból. A Toyota GR Supra GT4 „50 Edition” speciális Toyota Gazoo Racing árnyalatú piros fényezést kap. Mindkét oldalán, valamint a tetőlemezen és az utastérben egyedi logó hirdeti a modell jelentőségét. A belső térben egyedi kidolgozással találkozunk, a...Tovább