Archívum

Szupersportkocsik szintjén mozog ez a GR Yaris
A Sydney külvárosában működő Powertune Australia nem mond nemet az európai izomautókra, de elsősorban a japán sportszedánok és hot hatch-ek számítanak a szakterületüknek. Csak idő kérdése volt, hogy mikor kerül náluk sorra a Toyota új csodafegyvere, a 261 (Japánban 272) lóerős GR Yaris. Most sorra került, és az eredmények túlzás nélkül letaglózóak. Az ausztrál guruk úgy döntöttek, első körben nem bolygatják a blokkot, és mindössze a szeleprugókat cserélték erősebbre. Ezt követte a motorvezérlés frissítése; a MoTeC M1 ECU-val már varázslatos 390 lóerőt mértek a fékpadon. A következő lépcsőben nagyobb turbót (Garrett G25-550) szereltek fel, ami további 45 lóerőt hozott a konyhára. Itt azonban...Tovább
Hibrid rendőrautókat állítottak szolgálatba Angliában
A brit rendőrség időről időre azzal kerül a világsajtó reflektorfényébe, hogy különleges sportkocsikkal bővítik flottájukat. A McLarenek, Arielek, Lotusok jót tesznek a hatóságok imázsának, és hatékonyak, ha egy-egy autópálya-szakaszon kell nyakon csípni a gyorshajtókat. A rendőrök többségének a munkája azonban Nagy-Britanniában sem rövid etapokban adagolt hőstettekből áll. A mindennapokban sokkal nagyobb használt veszik egy tágas és kényelmes, strapabíró és megbízható autónak, amelynél ráadásul az sem baj, ha takarékos, és a környezetet is kíméli. Végül, de nem utolsósorban előny (sőt, inkább elvárás), ha a beszerzéssel a helyi ipart, a brit munkaadókat támogatják. Dél-Derbyshire megye...Tovább
Biztonsági tanúsítványt kapott Japánban a Toyota támogatásával fejlesztett repülő autó
A repülő autónak nincs általánosan alkalmazott definíciója, de azt szinte mindenki elfogadja, hogy ezeket a járműveket az elektromos meghajtás, a teljesen autonóm vezetésre képes robotpilóta, valamint a függőleges fel- és leszállás képessége jellemzi. Egyes országokban „elektromos, vertikális fel- és leszállásra képes repülőgépeknek” (eVTOL) nevezik őket, amiből következik, hogy a talajon gurulás képessége nem szükségszerű számukra. Már sok repülő autóról lehetett olvasni a technológiai lapokban, de Japánban még csak a SkyDrive járműve kapott típusalkalmassági bizonyítványt a Mezőgazdasági, Infrastruktúra, Közlekedési és Idegenforgalmi Minisztériumtól. (MLIT). A Toyota által támogatott,...Tovább
Világbajnokként búcsúzott a Toyota Yaris WRC
A 2021. szezon utolsó versenyén, a november 19-21. között tartott Monza-ralin kettős győzelmet aratott, és ezzel magabiztosan szerezte meg a konstruktőri világbajnoki címet a Toyota Gazoo Racing WRT csapata. Az egyéni világbajnokságban az Elfyn Evans/Scott Martin páros a második, a Sébastien Ogier/Julien Ingrassia duó pedig az első helyet szerezte meg. 2017-es WRC visszatérése óta a Toyota sikert sikerre halmoz: 2018-ban és 2021-ben konstruktőri, 2019-ben, 2020-ban és 2021-ben pedig egyéni világbajnoki címet szerzett a márka. Győztes csapaton ne változtass, szól a bölcsesség, és ezt, amíg tudta, be is tartotta a Toyota: annak ellenére, hogy az új generációs GR Yaris személyében...Tovább
A Lexus toronymagasan vezeti a megbízhatósági rangsort
Tavalyi harmadik helyéről az elsőre ugrott, és ezzel a 2022. modellév legmegbízhatóbb márkájának bizonyult a Lexus a Consumer Reports szokásos, éves rangsorában. A márka immár egy évtizede őrzi dobogós helyezését, sőt, a tavalyi harmadik helyét követő, mostani elsősége arról tanúskodik, hogy az ügyfelektől kapott visszajelzéseket nem csak meghallgatva, de figyelembe is véve, folyamatosan fejleszti termékeinek minőségét és funkcionalitását. A Consumer Reports idén több mint 320 ezer darab, 2010 és 2021 között gyártott autóról gyűjtött adatot, tizenhét fő kategóriában elemezve meghibásodásaikat. Ezek között a kellemetlen jelenségektől (csikorgó fékek, lötyögő utastéri burkolatok) a súlyos...Tovább
Már lakóautót is gyárt a Toyota
A lakóautó-gyártók – köztük a német Hymer-csoport – már bemutatásakor felfedezték maguknak a Toyota Proace furgont, illetve annak személyszállító változatát, a Toyota Proace Versót. Eközben azonban a Toyota maga sem ült babérjain: az autógyártó spanyol képviselete a szintén spanyol Tinkervan specialistával közösen megtervezte és elkészítette a Toyota Proace Verso Camper kempingbuszt. Ebben felemelhető tető gondoskodik a kellő belmagasságról, a szerkezetbe integrált panoráma ablaknyíláson keresztül pedig fényt és friss levegőt engedhetünk be a lakótérbe. A gázrugókkal mozgatott tető alatt az utastér sem maradt változatlan. A hátsó ülések elé asztalkát illeszthetünk be, a csomagtartóban kézi...Tovább
A Lexus UX 300e az év legtisztább szabadidőjárműve
Hiánypótló kezdeményezéssel bővítette 2020-ban tevékenységi körét az Euro NCAP szakértőgárdája és a mögöttük álló, tucatnyi európai közlekedési szervezet: az általuk alapított Green NCAP rendszer mindenre kiterjedően vizsgálja az új gyártású személyautók energiafelhasználását és károsanyag-kibocsátását, az utóbbinál külön vizsgálva a légminőséget rontó anyagok, illetve az üvegházhatást erősítő gázok emisszióját. A szabványos mérési normáknál jóval szélesebb spektrumot lefedő tesztprogram annyira közel áll a valós felhasználói körülményekhez, amennyire az lehetséges, így gyakorlatilag biztosak lehetünk abban, hogy a kiválasztott autó a mindennapokban is ugyanolyan tisztán (vagy szennyezően)...Tovább
Porsche-színben pompázik ez a tökéletesen felújított, 1983-as Toyota Land Cruiser FJ43
A klasszikus formájáról, közel álló, kerek fényszóróiról azonnal felismerhető J40-es Toyota Land Cruiser modellcsalád az elmúlt 61 évben hatalmas rajongótábort szerzett szerte a világon, nem véletlen, hogy a Toyota Gazoo Racing nemrég bejelentette, hogy újra elkezd gyári minőségű alkatrészeket gyártani és értékesíteni a sorozathoz, hogy a tulajdonosok még hosszú ideig életben tarthassák szeretett terepjárójukat. A képeken látható, vászontetős FJ43-ast első tulajdonosa Kolumbiában vásárolta meg 1983-ban. 36 évvel később került az autó az Egyesült Államokba, ahol az FJ Land Cruiserek felújítására és modernizálására specializálódott Jaime Calle , a The FJ Company társalapítója és korábbi...Tovább
A Toyota Hilux Európa legjobb pickupja
A Nemzetközi Pick-up díj (International Pick-up Award, IPUA) az Év európai könnyű haszonjárműve (International Van of the Year, IVOTY) díj különleges tagozata, amelyet 2009-ben hoztak létre. Az IPUA díjat az a felismerés hívta életre, hogy a platós kisteherjárművek nem csak egyre népszerűbbek Európában, de speciális jellemzőik, valamint a velük szemben támasztott, különleges elvárások miatt nem feltétlenül értékelhetők ugyanazon szempontok szerint, mint a 3,5 tonna alatti össztömegű haszonjárművek általában. A díjat hagyományosan kétévente, a lyoni Solutrans szakkiállítás alkalmával adják át, miután az Európa tizenkilenc országát, köztük Magyarországot is képviselő zsűri tagjai alapos...Tovább
Bemutatkozott a legújabb Lexus Art Car
A dizájnt egy a 32 éves walesi művész, Nathan Wyburn készítette, aki arról híres, hogy ikonikus hírességek portréit és a pop art stílusú képeit nem hagyományos alapanyagokból, hanem ételből (például Marmite-tal megkent pirítósból, különböző szószokból, cukorból, csokoládéból, babból, pizzából, édességekből stb.) és más hétköznapi cikkekből (újságkivágásokból, virágföldből, csillámporból, fogkrémből, bőrbarnító krémből, motorolajból stb.) állítja elő. Sőt, saját testrészeit, ajkát, nyelvét, lábfejét és ujjlenyomatait is gyakran használja az alkotási folyamatok során. Az aktuális eseményekből és a média témáiból merítve ihletet soha nem szűkölködik az ötletekben, heti rendszerességgel készíti...Tovább
Traxxas Toyota GR Supra GT4: 10% méretarány, 100% élmény
A Toyota Gazoo Racing 2019 tavaszán leplezte le azt a GR Supra GT4 Concept tanulmányautót, amelyből kiindulva aztán még ugyanazon év októberében elkészítették szériagyártású ügyfél-versenyautójukat. A GR Supra GT4 435 lóerős (320 kW) motort, nyolc helyett hétfokozatú automata sebességváltót, és Akrapovič kipufogórendszert kapott. A karbonszálas műszerfal mögött hatpontos biztonsági öv szorítja a pilótát a FIA-homológ versenyülésbe. Az autót motorsport-hangolású blokkolásgátlóval, adatrögzítővel és beépített tűzoltó berendezéssel értékesítik, elöl hat-, hátul négydugattyús fékeket szereltek fel, az OZ keréktárcsákon Pirelli P Zero abroncsok feszülnek, a lengéscsillapítókat a KW-től vásárolta...Tovább
Bővíti sportmodelleinek kínálatát a Lexus
Jövőre ünnepli tizenötödik születésnapját a Lexus F sportmárka. A prémium autógyártó legsportosabb gyártmányai másfél évtized alatt felnőttek patinás európai versenytársaikhoz, egyedi karakterükkel – amelyben kulcsszerepet játszik a turbókorszakban teljesen egyedülálló, nagy lökettérfogatú, nyolchengeres szívómotor – hiteles alternatívát jelentenek azok számára, akik nem egyszerű közlekedési eszközként tekintenek a gépkocsira. A Lexus F márka abszolút csúcspontja, a 2010 és 2012 között gyártott LFA pedig már születése pillanatában legendává vált, és azóta olyan magasra szárnyalt a presztízse, ahová a szupersportkocsik közül is csak a legkiválóbbak tudják követni. A Lexus a kezdetektől...Tovább
Jól szerepeltek a Toyota és a Lexus márkakereskedések az Autoexpress olvasói felmérésén
Az autógyártók óriási erőfeszítéseket tesznek a fejlesztéseik során, hogy az új modelljeik megfeleljenek az összes vonatkozó biztonsági követelménynek, a lehető legkevesebb szennyezőanyagot bocsássák ki, minden időjárási körülményben megfelelően működjenek, vonzóak, robusztusak, megbízhatóak legyenek, és még jó legyen vezetni is őket. Ezt abban a reményben teszik, hogy az új autóik elérik célpiacukat, és eléggé kiemelkednek a versenytársak közül ahhoz, hogy jó eladási számokat produkáljanak. Mindehhez hatalmas stábra, évekre és óriási büdzsére van szükség, mégis szinte hiábavalónak tűnhet a sok erőfeszítés, ha az utolsó láncszem – a kereskedő – nem tölti be megfelelően a szerepét. Sok...Tovább
A vadonatúj Toyota Tundra a piac legtökösebb pickupja
Kompetitív töktermesztés: ez nem április elsejei tréfa (a tavasztól amúgy is messze vagyunk még), hanem egy nagyon is létező, ha nem is teljesen épeszű mezőgazdasági tevékenység. A kifejezetten gyors növekedésre nemesített, speciális növények, a megfelelő gondoskodás és persze a körülmények szerencsés alakulása optimális esetben gigantikus gyümölcsöket hozhat. A világcsúcsot jelenleg egy toszkán termelő, Stefano Cutrupi tartja, akinek a töke 1226 kilogrammosra nőtt, de a verseny szoros, a kertészek nem pihenhetnek. Az óriástökök különleges gondozást igényelnek, hiszen fejlődésük csúcspontján naponta akár 25 kilogrammal gyarapodik a tömegük. Ilyenkor különösen sérülékenyek, márpedig elég egy...Tovább
Gyakorlatilag örök életű a Toyota EV akkumulátora
A közelmúltban bemutatott tisztán elektromos modelljével minden eddiginél magasabbra emeli a lécet a Toyota: a bZ4X akkumulátor-csomagja tíz év után is újszerű marad, és ez nem az egyetlen előnye. Sokan kárhoztatták a Toyotát, amiért késlekedve reagált a tisztán elektromos járművek piacának fejlődésére. A vállalat valójában negyed évszázada hozta forgalomba első akkumulátoros villanyautóját, a RAV4 EV-t, amelyet aztán 2012-ben annak második generációja követett, tavaly pedig a C-HR EV lépett a kínai piacra (Izoa néven.) Az, hogy erre a termékvonalra nem fektetett nagyobb hangsúlyt az elmúlt huszonnégy évben, a legkevésbé sem volt véletlenszerű. A Toyota tudatosan döntött úgy, hogy az...Tovább
Elektromos Toyotákat vásárolt a DHL
Az 1969 óta működő DHL a német posta logisztikai részlegeként mára a világ egyik legnagyobb csomagszállítási szakértőjévé vált; a cég 400 ezer alkalmazottja a világ 220 országában évente 1,6 milliárd küldeményt juttat el a címzettekhez. Egy ekkora vállalat esetében hatalmas jelentősége van a gépkocsiflotta környezeti kompatibilitásának. A cég 2008-ban vázolta fel emissziócsökkentési stratégiáját; hosszú távú célkitűzésük, hogy 2050-re teljes globális tevékenységüket klímasemlegessé tegyék. Ennek köztes állomásaként 2025-re a végső kiszállítások (azaz az elosztóközpontok és a címzettek közötti fuvarok) 70 százalékát emissziómentes járművekkel kívánják megvalósítani. Ebbe a nemzetközi...Tovább
Hihetetlen összegért cserélt gazdát ez a makulátlan állapotú Toyota Supra
Részben az autó formájának, képességeinek és minőségének, részben a Halálos iramban c. franchise elsöprő sikerének (és a főszereplő, Paul Walker halálának) köszönhetően a negyedik generációs, A80-as Toyota Suprák népszerűsége soha nem látott magasságokba jutott napjainkra. Az első mozifilmben használt, korábban általunk is bemutatott narancsszínű példányt például 550 ezer dollárért, azaz 171,5 millió forintért árverezte el a Barrett-Jackson aukciós ház Las Vegasban idén júniusban. Az 1993-tól 2002-ig gyártott negyedik Supra-generáció nem csak remek alapképességei, mozifilmes múltja, vagy toyotás megbízhatósága miatt keresett autó a használt piacon, de a hihetetlen tuningpotenciálja miatt is...Tovább
Ez történik, ha autóversenyzők tuningolnak Lexusokat
A Lexus IS F 2007-es bemutatkozása óta az F a sportosság szimbóluma a Lexus világában. A betű közvetlenül az ikonikus japán versenypályára, a Fuji Speedway-re utal, közvetve pedig mindarra a tudásra és tapasztalatra, amelyet a Lexus a motorsportban szerzett az évek során. Az F széria csúcspontja kétségtelenül a 2010 és 2012 között gyártott Lexus LFA szupersportkocsi volt, ám ezt követően is emblematikus modellek viselték és viselik a mai napig az F típusjelzést. A Lexus a 2022-es modellévtől kezdődően kibővíti, és egyben erősen differenciálja is az F modellcsaládot, igazodva ahhoz a többlépcsős struktúrához, amellyel a Toyota Gazoo Racing néhány év alatt elvarázsolta az egész világot. Az F...Tovább
A Toyota GR Yaris jobb köridőt futott, mint a több mint ötször drágább és kétszer erősebb Nissan GT-R Nismo
Sokan felkapták a fejüket idén januárban, amikor egy Toyota GR Yaris a Japánban található Tsukuba versenypályán jobb köridőt futott, mint a Nissan GT-R legerősebb és legkönnyebb csúcsváltozata, a 2020-as modellévű Nismo. Igaz, az a bizonyos GR Yaris messze volt a szériaautótól, ugyanis a HKS tuningcég rengeteg módosítást hajtott végre rajta, többek között teljesen új, alaposan kiszélesített „Rocket Bunny” aero-csomaggal, hatalmas hátsó szárnnyal, ültetett sportfutóművel és Yokohama Advan A052 semi-slick abroncsokkal látta el. De a lényeg a motorháztető alatt volt, ott ugyanis az 1,6 literes, háromhengeres G16E-GTS motorból nagyobb turbóval és töltőlevegő-hűtővel, víz- és...Tovább
Papírból hajtogatott Lexus
Az átlagember örül, ha csákót, hajót vagy repülőgépet tud hajtogatni papírból. Aki ambiciózusabb, megpróbálkozhat az origamival, tudva, hogy a papírhajtogatás tradicionális művészetének japán mesterei olyan bámulatos kézügyességgel rendelkeznek, amelynek elsajátításához legtöbbünk számára egy emberöltő is kevés volna. Vannak persze, akik rajtuk is túltesznek – például Kyla McCallum , a fiatal skót képzőművész, aki másfél évtizede kezdett el behatóan foglalkozni ezzel a sajátos térbeli alkotási formával, és mostanra a műfaj egyik legnagyobb európai szaktekintélyévé nőtte ki magát. „Körülvesz bennünket a papír, de észre sem vesszük. Nem feltűnő, de számomra különlegesen kedves, mert...Tovább
SEMA 2021: szabadidős variációk pickupokra
Az észak-amerikai tuningipar legnagyobb éves kiállítása, a SEMA alapvetően zártkörű, szigorúan szakmai rendezvény. Az utóbbi években azonban felfedezték maguknak a rendezvényt az autógyártók, akik látványosabbnál látványosabb átépítésekkel találnak helyet maguknak a kiállításon, hatásosan népszerűsítve ezzel újdonságaikat. A Toyota hagyományosan az egyik húzónév a tuningexpón: egyrészt közkedvelt márka a független átépítő, teljesítménynövelő műhelyek körében, másrészt évről évre gondoskodik arról, hogy emlékezetes koncepciójárművekkel hívja fel magára a figyelmet. Nem véletlenül nyerte el idén a Toyota két típusa: a GR Supra sportautó és a Tacoma pickup is a SEMA Év Autója címet, amelyet a...Tovább
A Toyota a világ legnagyobb árbevételű autógyártója
A Fortune magazin 1990 óta évente összeállítja és közli azt a Global 500 listát , amely a nemzetközi gazdasági élet ötszáz legnagyobb bevétellel rendelkező vállalatát tartalmazza (1990 előtt nem létezett olyan Fortune-lista, amelyen az Egyesült Államokban, illetve azon kívül működő vállalatok egyaránt szerepeltek volna.) A lista jelentőségét jól mutatja, hogy ennek az ötszáz vállalatnak az összesített értékesítési forgalma megegyezik a teljes világ GDP-jének egyharmadával. A Global 500 vállalatok együttesen 31,7 billió dolláros bevételre és 1,6 billió dolláros profitra tettek szert, és világszerte 69,7 millió embert foglalkoztatnak. Ezen a listán idén a kilencedik helyen végzett a Toyota,...Tovább
Hibrid teherautót küld a 2022-es Dakarra a Toyota-csoport
Túlzás nélkül állíthatjuk: Szugavara Teruhito nélkül nincs Dakar-rali. A jövőre ötven éves versenyző eddig huszonegy alkalommal vett részt a világ legkeményebb terepraliján, ebből tizenötször pilótaként. Ebből a tizenötből tízszer az összesítésben a Top 10-ben végzett, illetve az elmúlt tizenhárom évben verhetetlen volt a 10 liter alatti lökettérfogatú versenyteherautók mezőnyében. Teruhito-szan igazi legenda, méltó utóda édesapjának, Szugavara Josimaszának , aki 36 Dakar-ralin vett részt, méghozzá kihagyás nélkül, és ezzel a Guinness világrekordok könyvébe is bekerült. Az apát nem nem könnyű felülmúlni, ám fia most olyasvalamire készül, ami nem adatott meg édesapjának: hibrid...Tovább
Ennél vadabb optikai tuningcsomag még nem készült a Toyota GR 86-hoz
A japán tuningcég bemutatta merész „Rocket Bunny” body kitjét az új Toyota GR 86-hoz. A készlet főleg Japánban és a sportautó legnagyobb piacán, az Egyesült Államokban számíthat sikerre, utóbbiban egyébként Pandem néven ismerik a gyártót. A sportautó-építéssel és utcai autók átalakításával foglalkozó Tops Racing Art Kyotót 1995-ben alapította Miura Kej , aki a 80-as években, az egyre népszerűbbé váló japán utcai autóversenyek világában tanulta ki a tuningolás mesterségét. " Napi rendszerességgel ülök autóban, amióta jogosítványom van. Természetesen nem volt elég pénzem, hogy versenypályákra menjek, ezért autópályákon, utcákon és keresztül a városon versenyeztem " – írja szűkszavú...Tovább
A Toyota a WEC új korszakának első világbajnoka
A koronavírus-járvány miatt nyolcról hat futamra rövidített 2021-es bajnokság utolsó előtti versenyén, a Bahreini Hatóráson kettős győzelmet ért el, és ezzel már most megszerezte a konstruktőri világbajnoki címet a Toyota Gazoo Racing csapata. Mégsem lesz izgalmaktól mentes a nyolcórás szezonzáró verseny, hiszen itt dől el, hogy a 7-es vagy a 8-as rajtszámú Toyota GR010 Hybrid versenyautó legénységét koronázzák-e egyéni világbajnokká. A 2021-es FIA WEC hosszú távú világbajnokságban első ízben álltak rajthoz a korábbi LMP1-es kategóriát kiváltó Hypercar géposztály képviselői. Ezek általában nehezebbek, lassabbak és biztonságosabbak az LMP1-es prototípusoknál, valamint aerodinamikai...Tovább