Archívum

Biztonságosabb, informatívabb, kényelmesebb a Lexus LS
Míg a tömegpiaci modelleknél a gyártók rendszerint összevárják a fejlesztéseket, és azokat a típus életciklusának felénél esedékes ráncfelvarrás során, egyidejűleg érvényesítik, a luxuskategória ügyfélkörének elvárásaihoz jobban illik a folyamatos tökéletesítés gyakorlata. A vásárlók így a lehető leghamarabb élvezhetik az autóiparban megjelenő fejlesztések, új technológiák előnyeit. Kiváló példája ennek a Lexus LS limuzin, amelyet 2018-as piacra lépése után először 2020-ban frissített gyártója, majd 2022 végén újfent fontos módosításokat eszközöltek a hatalmas szedánon, most pedig a 2024-es modellévre vezet be olyan technológiákat, amelyek a felsőkategória élvonalában tarthatják az LS-t. A...Tovább
Egy súlyos érv az akkumulátoros elektromos járművek ellen
2023 első nyolc hónapjában minden korábbinál több, csaknem egymillió akkumulátoros elektromos személyautót adtak el Európában. Ehhez kapcsolódóan egy megdöbbentő mérföldkőhöz is elérkezett az autópiac: augusztusban első ízben lépte át a 20 százalékot (21%) a villanyautók piaci részesedése. Ez az érték megközelítette a full hibrid járművek piacrészét (23,9%), a két villamosított technológia együtt pedig messze meghaladta a benzinmotoros autók iránti keresletet (32,7%.) A közlekedés villamosítása az autóipar minden területét alapjaiban változtatja meg, a munkahelyek számától kezdve a beszállítói hálózat újraépítésén át a karbantartásig – egy, a közelmúltban publikált jelentés az elektromos...Tovább
Világelső energetikai technológiát állított üzembe a Toyota
A hidrogén mint energiahordozó nem véletlenül áll hosszú ideje az ipar és a tudomány figyelmének a középpontjában. Egyrészt a hidrogénben tárolt energia több módon is felszabadítható, hőenergiaként éppúgy, mint elektromos energiaként. Másrészt bármelyiket választjuk, a folyamat teljesen tisztán megy végbe, az egyetlen melléktermék a vízpára. Harmadrészt a hidrogén a legváltozatosabb módokon állítható elő, a két leggyakoribb módszer (metán reformálása, elektrolízis) pedig könnyedén megvalósítható 100%-ban környezetbarát forrásokból (biometán, illetve megújuló energia felhasználásával.) A Toyota a hidrogéntechnológia egyik legnagyobb autóipari támogatója és szakértője. Amellett, hogy...Tovább
Pickuppal bővülhet a Toyota Corolla modellcsalád
Egészen néhány évvel ezelőttig a Toyota külön-külön műszaki alapokra építette mindhárom pickupját: a kompakt Hiluxot, a középkategóriás Tacomát és a nagyméretű Tundrát. A racionalizálás irányába 2022-ben tette meg az első lépést az autógyártó, amikor a Land Cruiser 300 modern TNGA-F platformjára húzta fel az új generációs Tundrát . Ezt követte az idén bemutatott, velük azonos architektúrán alapuló Tacoma , amely a 2024-es modellévtől lép színre. Ez a váltás a járművek életciklusának minden pontján előnyt jelent, a gyorsabb fejlesztéstől kezdve az észszerűbb gyártáson át az alkatrészek egységesítéséig. Hogy példájukat követi-e a márka legkisebb méretű, ám legnagyobb számban gyártott pickupja...Tovább
Megnyerte első versenyét az új Toyota GR Yaris Rally2
Japán legészakibb szigetének északi része lenyűgöző helyszín a ralizás számára. De Latvala számára az emlékek kissé fájdalmasak voltak az idei visszatérés előtt, mivel mindkét alkalommal, amikor korábban Obihiróban versenyzett, balesetet szenvedett. 2006-ban a szériaautók osztályának élén haladt, amikor felborult, és visszacsúszott a sorrendben, majd egy évvel később, már a csúcskategóriában egy Ford Focus RS WRC-vel lesodródott az útról, és az autó hidraulikai problémái miatt feladta a versenyt. Az, hogy Latvala később Japánban két szapporói központú vb-futamon dobogós helyezést ért el, nem sokat számított, mivel idén szeptemberben ismét Obihiro környékén versenyzett, ráadásul a számára...Tovább
Minél többet vezetjük, annál takarékosabb: prediktív fogyasztáscsökkentő rendszer a Lexustól
Amikor hálózatba kapcsolt járművekről, mobil adatkommunikációról és fejlett infotainment rendszerekről esik szó, az átlagos felhasználónak a fedélzeti wifi hotspot, az okostelefon-integráció, az alapfunkciók távvezérelhetősége jut az eszébe. Pedig ha engedjük, hogy a fedélzeti rendszerek kommunikáljanak egymással és a külvilággal, azzal ezeknél sokkal többet is nyerhetünk – akár szó szerint. A Lexus a prémiumkategóriában elsőként alkalmazta, és mostanra tökélyre fejlesztette a hibrid hajtástechnológiát, amely minden menethelyzetben a lehető legcsekélyebb energiafelhasználás mellett biztosít szuverén menetjellemzőket. Persze nincs az a takarékos rendszer, amelyet ne lehetne még...Tovább
Megépíti legextrémebb örömautóját a Lexus?
2021 decembere. A Toyota-csoport évzáró sajtótájékoztatóján Akio Toyoda akkori cégelnök egy prototípusokkal zsúfolt színpad előtt köszönti a résztvevőket. A háttérben álló tanulmányok – leendő Toyota és Lexus modellek sematikus előfutárai – egy olyan, vadonatúj irányt jelölnek ki a cégcsoport számára, amelyet azóta következetesen és gyors tempóban követ mindkét márka. Az azóta eltelt két és fél évben egymást követően színre lépő akkumulátoros elektromos járműveikkel, pontosan felrajzolt középtávú termékstratégiájukkal és technológiai célkitűzéseikkel a Toyota és a Lexus a legjobb úton haladnak afelé, hogy az évtized végére a globális elektromobilitási piac vezető szereplőivé váljanak. Az...Tovább
JAY-Z ikonikus Lexusa is látható a rapper életéről szóló kiállításon Brooklynban
A Shawn „JAY-Z” Carter menedzsmentjét vivő Roc Nation és a Lexus együttműködésének köszönhetően az Eastern Parkway-en kiállított, 1993-as évjáratú Lexus GS 300 is része lett a „The Book Of HOV” c. kiállításnak, amely a Brooklyn-i Nyilvános Könyvtárban látogatható. A The Book Of HOV tisztelgés Carter globális hatása előtt, mint zenész, vállalkozó, filantróp és megmondóember. Meglepetésnek szánták a sztárnak, és egyben ünnepnek is a szülővárosa, Brooklyn és a hip-hop közösség szélesebb köre számára világszerte. A multimédiás tárlat JAY-Z rendkívüli életútját mutatja be a brooklyni Marcy Projects lakótelepről indulva egészen a világhírig. Több ezer, a zenészhez köthető archív tárgyat láthatnak...Tovább
Az új Land Cruiser lehet a Toyota legsokoldalúbb típusa
Amikor a Toyota 2023. augusztus elején bemutatta az új generációs – piactól függően Prado vagy 250 néven is jegyzett – Land Cruisert, azzal egyben globális hajtáslánc-stratégiáját is pontosan szemléltette. Az új generációs TNGA-F platformra épülő terepjárót a különböző piacokon eltérő motorválasztékkal kínálják, igazodva a helyi sajátosságokhoz, az ügyfelek elvárásai és a versenytársaknál elérhető alternatívák függvényében. Motorkód T24A-FTS T24A-FTS 1GD-FTV 1GD-FTV 2TR-FE Erőforrás 2,4 literes benzines turbómotor + full hibrid 2,4 literes benzines turbómotor 2,8 literes turbódízel + 48V mild hibrid 2,8 literes turbódízel 2,7 literes benzinmotor Sebességváltó 8 AT 8 AT 8 AT 8 AT 6 AT Max...Tovább
Extrém hatótávolságú, villámgyorsan tölthető, megfizethető akkumulátorok a Toyotától
Miután idén májusban ismertette átfogó elektromosjármű-stratégiáját, a Toyota most részletesebb bepillantást engedett azokba a fejlesztési irányokba, amelyek révén eltérő akkumulátortechnológiákkal elégítheti ki ügyfelei és a piac várakozásait. Az elkövetkező öt évre vonatkozó tervek tulajdonképpen már korábban bemutatott megoldások elmélyítését célozzák, kibővítve az azokban rejlő technológiai és gazdasági lehetőségeket. A Toyota meghallotta azokat a kritikus hangokat, amelyek szerint nem elegendő a hatótávolságot növelni. Noha az egyre magasabb értékek lenyűgözően hangzanak, az ügyfelek többségét jobban foglalkoztatják a költségek, így az elektromos mobilitás fokozott térnyeréséhez...Tovább
Szerencsésen túl a legnehezén
A nyári szünetről visszatérve rögtön a csúcspontján folytatódott a Nürburgring Langstrecken Series : a versenyzőket egy kétnapos, összesen tizenkét órás monstre futamon várta a legendás versenypálya. A tavaly bevezetett koncepciót az teszi egyedivé, hogy bár a két hatórás etap között egy teljes nap telik el, mégis egyetlen versenyként tekintenek az egész hétvégére, azaz a csapatok nem válthatnak stratégiát, nem építhetik át az autójukat szombatról vasárnapra. Ez a nehezítés rányomta a bélyegét a Car Competition Racing Team tavalyi teljesítményére, a magyar csapat két fiatal pilótája, Molnár Bendegúz és Lengyel Ádám ezért idén különösen nagy reményekkel, a lehető legalaposabban felkészülve...Tovább
Ihletett különkiadás készült a legszebb Lexusból
A modellcsaládban most először alkalmazott matt fehér karosszériával és lilás felhangokkal gazdagított mélykék bőrkárpitozással lép színre a 2024-es modellév alighanem legelegánsabb különkiadása: a Lexus LC 500 Inspiration széria. A festővászonra illő tónusok egy forró nyári nap égboltját idézik, a végtelen kék mezőn lustálkodó, vakítóan tiszta bárányfelhőkkel. A pásztori idill azonban csalóka: a barátságos gomolyok fekete szegélye már a közelgő égzengést, egy rövid, ám annál intenzívebb nyári záport vetíti előre. Tökéletesen adja tehát vissza az Inspiration különkiadás annak a Lexus LC 500-asnak a kettős személyiségét, amely egyfelől végtelenül kifinomult gran turismo, az évszázados japán...Tovább
Leiskolázták a mezőnyt a Toyoták Fujiban, a japán gyártó lett a WEC 2023-as világbajnoka
A 7-es rajtszámú Toyotát vezető győztes alakulat, Mike Conway , Kobajasi Kamui és José María López sokáig a 6-os rajtszámú Porsche legénységével vívott nagy csatát a Fuji Speedway-en a rekordszámú, 54 700 néző előtt megrendezett 6 órás versenyen. Végül a Toyotának sikerült a dobogó két felső fokát elfoglalnia, mivel a második helyen a 8-as autó legénysége, Sébastien Buemi , Brendon Hartley és Hirakawa Ryo végzett 39 másodperces hátránnyal. A maximális pontszám megszerzése azt jelentette, hogy a Toyota Gazoo Racing az ötödik egymást követő évben hódította el a WEC gyártói világbajnoki címét. Idei negyedik győzelmével a 7-es Toyota-alakulat pedig életben tartotta a bajnoki reményeit az utolsó...Tovább
Kettős győzelmet aratott a Toyota Görögországban, Rovanperä a lehető legtöbb ponttal távozott
Az idei Akropolisz-ralit megelőző napokban lezúduló eső nagyon megnehezítette a versenyzők dolgát már a pályabejárásokon is, mivel sok gyorsaságiról a mély sár miatt lehetetlen volt pontos itinert készíteni. Aztán a hétvége nagy részében már sütött a nap, de a jó idő dacára sem száradt fel teljesen minden szakasz, így a legkülönbözőbb körülmények várták a versenyzőket a cuppogó sártól a kemény agyagon át a sziklás, poros szakaszokig, ami a gumiválasztást is megnehezítette. A rali leghosszabb napja, a több mint 140 km versenytávú szombat különösen nagy kihívást jelentett a versenyzők, az autók és a gumiabroncsok számára, több egységnek kellett ekkor feladnia a küzdelmet. Egyedül a regnáló...Tovább
Több mint egymillió utaskilométer hidrogénnel
A Toyota és partnerei 2022 végén indították útjára Berlinben kétéves kísérleti programjukat. Az eredetileg ötven darab Toyota Mirai hidrogéntüzelőanyag-cellás (FCEV) szedánból álló flotta üzembe állításával a technológia mindennapi használhatóságát kívánták demonstrálni. A szemléltetés aztán minden várakozást felülmúlóan sikerült: ma már kétszáz Toyota Mirai szállítja az utasokat szervezett nemzetközi rendezvényeken (az európai kortárs képzőművészet egyik meghatározó rendezvényének számító Berlini Biennálé kiállításon vagy az értelmi fogyatékossággal élő sportolókat ünnepő Speciális Olimpiai Világjátékokon ) éppúgy, mint a szürke mindennapokban, az Über fuvarmegosztó szolgáltatás keretében...Tovább
Megérkezett a valaha volt legdrágább és legfejlettebb Toyota, az új Century
Pontosan 60 évvel ezelőtt kezdte el a Toyota fejleszteni a Century első generációját, mert akkoriban a háborúból épp talpra álló Japán még nem tudott versenyképes alternatívát nyújtani az európai luxusautók vásárlóinak. A mindössze 30 éve autót gyártó vállalat példátlan alapossággal fejlesztette ki Nakamura Kenya főmérnök és Toyoda Szóicsiró vezérigazgató irányításával a V8-as motorral hajtott, sofőrös használatra szánt csúcsmodelljét, amely a legfejlettebb technológiával készült, amit Japán akkoriban kínálni tudott. Olyan jól sikerült a Century, hogy kereken 30 évig, 1967-től 1997-ig gyártották. Az első generáció a hagyományos japán esztétikát és az emberközpontú megközelítést ötvöző,...Tovább
Az Euro NCAP hiperszigorú új követelményei szerint is ötcsillagos a Lexus RZ
Immár huszonhatodik éve teszi közzé átfogó utas- és gyalogosvédelmi vizsgálatainak részletesen kiértékelt eredményeit az Euro NCAP. Az autógyártóktól független, fogyasztóvédelmi, érdekképviseleti és kormányzati intézmények által létrehozott és működtetett szervezet értékelései, meglátásai és ajánlásai mára mértékadóvá váltak nem csak Európában, de szerte a világon. Az autógyártókkal szemben támasztott elvárásaik igen magasak, ugyanakkor összhangban állnak a rendelkezésre álló technológia aktuális fejlettségi szintjével – nem kérnek többet, mint ami műszakilag széles vásárlói rétegek számára biztosítható, ugyanakkor nem is érik be annál kevesebbel. A technológia gyors fejlődése miatt az Euro...Tovább
Egy lépéssel közelebb került a sorozatgyártáshoz a hidrogéntüzelőanyag-cellás Toyota Hilux
Tavaly decemberben értesült először arról a világ, hogy a Toyota nagy-britanniai gyártóközpontjában 2022 elején egy előzmények nélküli fejlesztési programot indítottak útjára: vezető iparági és tudományos szereplők bevonásával hozzáfogtak egy Toyota Hilux hidrogéntüzelőanyag-cellás (FCEV) hajtásláncra történő átalakításához. A prototípus fejlesztése idén nyáron ért véget, ezt követően láthattak hozzá a modell megépítésének. Ezzel mostanra elkészültek, és a végeredmény használati tárgyként ugyanolyan érdekfeszítőnek hangzik, mint amilyen fontos oszlopa lehet a Toyota hosszú távú hidrogénstratégiájának. Széles körben elfogadott alaptétel, hogy a hidrogén lehet a gazdaságos, fenntartható,...Tovább
A Lexus- és Toyota-kereskedők a legbüszkébbek márkáikra
Általában az autógyártók meghosszabbításaként gondolunk a márkakereskedőkre, pedig bizonyos szempontból ők is ügyfelei a gyárnak, akik csak akkor tudják hatékonyan végezni a munkájukat, ha ők maguk megfelelő színvonalú támogatásban és kiszolgálásban részesülnek. Ennek a mértékét hivatott mérni az a kereskedői elégedettségi felmérés, amelyet évente kétszer végez el tagszervezetei körében az észak-amerikai gépjármű-kereskedők érdekvédelmi szövetsége, a NADA. A legutóbbi elemzés szerint pedig a Lexus és a Toyota kereskedők érzik úgy, hogy a legtöbbet kapják az általuk képviselt márkáktól. Ez pedig kulcsfontosságú, mutat rá az NADA, hiszen bár az internet többszörösére tágította a potenciális...Tovább
Meghaladta a 100 millió dollárt a világ legnagyobb autóipari-felsőoktatási partnerségi programjába befektetett összeg
A Toyota Kutatóintézet (Toyota Research Institute, TRI) bejelentette az amerikai felsőoktatási intézményekkel folytatott közös kutatási programjának legújabb eredményeit. Ez a kezdeményezés a 2016-os indulása óta már több mint 100 millió dollár értékben finanszírozott kutatásokat, amelyekből eddig több mint 1250 tanulmány született. Ma ez a világ egyik legnagyobb kutatási programja, amelyet egy autógyártó közösen végez külső intézetekkel. 2022-ben a program 21 egyetemi partnerrel és 61 új projekttel bővült, amelyek az energia és az anyagok, az emberközpontú mesterséges intelligencia, az interaktív emberi vezetés, a gépi tanulás és a robotika területére összpontosítanak. „Mélységesen...Tovább