Archívum

Negyvenéves a Toyota, ami jogosan érdemelte ki az „Afrika királynője” becenevet
1981-ben debütált a Toyota Celica harmadik generációja, az A60-as, amelynek sebességét és megbízhatóságát a gyár a rali-világbajnokságon szerette volna demonstrálni és kamatoztatni. Ugyan a külseje teljesen új volt, a műszaki megoldásai nagyrészt a Celica előző nemzedékéből származtak. Kétféle karosszériával gyártották az utcai változatot, a versenyváltozat alapjául a vevők körében népszerűbb, lejtős hátú liftback helyett a merevebb notchbacket választották, amelynek hátsó szélvédője majdnem merőleges szögben állt, és vaskos C-oszloppal rendelkezett. Bár 1982-ben a B-csoportos szabályok már megvoltak, a Toyota mégis a még érvényben lévő régi gruppe 4-es előírásoknak megfelelően készítette...Tovább
Huszonöt éves a legfontosabb Lexus
Huszonöt éve forradalmi ötlete támadt a Lexusnak. Illetve helyesbítünk: a forradalmi ötlet még harminc évvel ezelőtt, 1993-ban született meg. Miközben a Toyota egy világújdonság: az önhordó karosszériás szabadidőjárművek műfaját megteremtő RAV4 piaci bevezetésén dolgozott, a cégcsoport prémiummárkájánál azon tanakodtak, alkalmazható-e ugyanez a recept a luxusautók szegmensében. Átültethetők-e azok a kiemelkedő kvalitások egy emelt hasú járműbe, amelyekkel az LS, az ES és az SC lenyűgözte ügyfeleit? Megőrizheti-e sportos dinamizmusát, komfortos rugózását, csendes suhanását – ráadásul mindezt együtt – egy terepjáró? A válasz nem volt egyértelmű; olyannyira nem, hogy csaknem öt évbe telt, mire...Tovább
Fél óra alatt elfogyott az összes Land Cruiser
Habár 2023-ban december 22. az év legrövidebb napja – mivel idén erre a dátumra esik a téli napforduló –, a Toyota Deutschland számára már 21-én elérkezett ez a pillanat. Ekkor kezdték meg ugyanis a vadonatúj Land Cruiser 250 németországi előértékesítését, azonban az év legfontosabb piaci eseménye rekord rövid idő alatt véget is ért. A regisztrációs weboldalon mindössze fél óra leforgása alatt elkapkodták a német piacra szánt összes autót, így a Toyotának nem maradt más választása, mint lezárni az internetes jelentkezési felületet. Ezzel párhuzamosan megnyitott egy várólistát a cég, amelyre a hoppon maradt érdeklődők feliratkozhatnak. Így esélyt kapnak arra, hogy amennyiben az előre...Tovább
Vadonatúj hajtásláncot kap a Lexus UX
Lexus UX 300h néven vadonatúj hibrid hajtáslánccal érkezik a márka kompakt szabadidőjárművének 2025-ös modellévi kiadása. Az újdonságról egyelőre csak a Lexus észak-amerikai képviselete számolt be, ám nem kétséges, hogy – inkább előbb, mint utóbb – Európában is megjelenik a feljavított alsó-középkategóriás crossover. Az újonc az első Lexus, amely megkapja a Toyota-csoport ötödik generációs hibrid hajtásláncát. A belső égésű motor ugyanúgy kétliteres, és itt is mindkét tengelyre jut egy villanymotor (ha szeretnénk). A negyedik generációs konfigurációban alkalmazott nikkel-metál-hidrid (NiMH) akkumulátor helyett azonban itt egy nagyobb energiasűrűségű lítium-ion akku bújik meg a hátsó ülések...Tovább
Kétszer erősebb lehet a Lexus LBX sportváltozata, mint az öntöltő hibrid
Az eredetileg rali homologizációs alapnak készült, 2020-ban bemutatott, és hamarosan ráncfelvarráson áteső Toyota GR Yaris igényes összkerékhajtásának, jól hangolt futóművének, remek vezethetőségének és nem utolsósorban – a hasonló tudású hot hatch-ek között – elérhetőnek számító árának köszönhetően hamar népszerűvé vált azokon a szerencsés piacokon, ahol forgalmazzák. 1,6 literes, 261 lóerős turbómotorját kifejezetten neki fejlesztette a Toyota, de aztán 2022-ben – némileg áthangolva, 304 lóerős változatban – az Amerikában, Kelet-Ázsiában és Ausztráliában kapható GR Corollába is belekerült. A nemrég felröppent pletykák szerint azonban hamarosan egy harmadik típusba is beköltözhet a...Tovább
Továbbfejlesztett autóval és új versenyzőkkel készül a 2024-es Dakar-ralira a Toyota
Az autó A Toyota Gazoo Racing (TGR) a 2024-es Dakaron a tavalyi győztes autó frissített változatával indul, amelynek neve GR DKR Hilux Evo T1U lett, utalva a frissítési csomagra és a vb-n létrehozott új kategóriára is. Hírnevéhez méltó módon a Toyota a minőségre, a tartósságra és a megbízhatóságra helyezte a hangsúlyt a fejlesztésnél. A 2024-es Hilux Evo 10 centivel szélesebb lett (230 cm) elődjénél, és számos technikai finomítást tartalmaz. Külön figyelmet fordítottak a mérnökök a 350 mm-es rugóúttal rendelkező felfüggesztések tökéletesítésére, a légkondicionálót pedig a nagyobb hatékonyság érdekében áthelyezték. Ezenkívül a pickup vadonatúj hűtőrendszert is kapott, amely nagyobb...Tovább
Radikálisan új festést kapott a Toyota GR Yaris Rally1 a 2024-es WRC-szezonra
A Toyotánál a GR Yaris Rally1 Hybrid számára ezúttal egy merész matt fekete festést választottak, amely felváltja a gyári csapat 2017-es visszatérése óta használt hagyományos piros, fehér és fekete színeket. Az új autókon – melyeket először a január végén megrendezésre kerülő Monte-Carlo-ralin lehet majd versenyezni látni – már szinte csak a csapat nevére utaló GR betűkombináción jelenik meg a piros és a fehér szín, a feketéhez képest jóval kisebb arányban. A tetőn lévő légbeömlő a japán zászló színeit kapta, maga a tető pedig ezüst színű és fényvisszaverő, hogy kevésbé hevüljön fel a kabin a napsütésben. „Nagyon büszke vagyok és nagy megtiszteltetés számomra, hogy megmutathatom nektek az...Tovább
Továbbra is a Toyota érdekli leginkább az embereket
Egy autógyártó sikerességének számos indikátora létezik. Legáltalánosabb, hogy az eladott járművek számával mérjük a márka teljesítményét; így azonban csak a jelenről alkothatunk képet. Ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy mit várhatunk a gyártótól a jövőben, árnyaltabb képet kapunk, ha az ügyfelek elégedettségét , a termékek újkori minőségét , a közép és hosszú távú megbízhatóságot , vagy az értéktartást mérlegeljük. Mindez azonban csak olyankor számít, ha a potenciális vásárlók tudatosan, alaposan készülnek a választásra, és a piaci kínálat egészét vagy legalábbis jelentős részét kívánják áttekinteni. Van ugyanis a fogyasztóknak egy másik nagy csoportja: ők azok, akik eleve kész koncepcióval...Tovább
Látványos napelemszobor idézi meg a Lexus környezetbarát tanulmányát
A Lexus december 6-án mutatta be a holland napenergia-művész „8 perc és 20 másodperc” című installációját, amely a Miami Kortárs Művészeti Intézet (ICA Miami) szoborkertjében látható december 17-ig. Az élettel és színekkel teli szolárszobor a Japán Mobilitási Kiállításon, októberben kiállított Lexus Future Zero-emission Catalyst (LF-ZC) koncepcióautót interaktív élményként, napelemek felhasználásával értelmezi újra. Azért lett a neve „8 perc és 20 másodperc”, mert a napfény pontosan ennyi idő alatt ér el a Földig. Az LF-ZC grafikus mintázatú, mérethű ábrázolását egymással párhuzamosan elhelyezett harmadik generációs napelemek, ún. organikus fotovoltaikus panelek (OPV) segítségével oldotta...Tovább
Az új Prius a Japán Év Autója
Az október 26. és november 5. között, Tokióban megrendezett Japán mobilitási kiállítás adott otthont a Japán Év Autója ( Japan Car of the Year, JCOTY ) idei díjátadójának. Az 1980-ban alapított JCOTY-díjak sorsáról egy autós szakújságírókból álló, hatvanfős zsűri dönt. A szigetország harminckilenc meghatározó autóipari, illetve életmód-kiadványait képviselő szakemberek tíz döntős modell közül választják ki az Év Autóját. Emellett különdíjban részesül az év legjobb import autója, az év formaterve, továbbá az év technológiája. A 2023/2024-es szavazáson két Toyota: az új generációs Prius, valamint a szintén vadonatúj Vellfire/ Aphard buszlimuzinpáros is bekerült a döntőbe, ám végül az idén...Tovább
Motorsportmérföldkő előtt tiszteleg ezt a limitált GR Supra
A Toyota Gazoo Racing (TGR) 2019 elején kezdte fejleszteni új ügyfél-versenyautóját, és a Toyota GR Supra GT4 alig egy évvel később sikeresen megszerezte a homologizációt . A modell karrierje ezt követően gyorsan ívelt felfelé. Mindössze két év elteltével a széria elérte az ötvendarabos mérföldkövet , innen pedig már csupán alig több mint egy év kellett ahhoz, hogy újabb ötven versenyautó gazdára találjon, és a Toyota GR Supra GT4 program átlépje a százdarabos álomhatárt. Ennek a kiemelkedő teljesítménynek az örömére akkor egy exkluzív, háromdarabos szériát épített versenyautójából a Toyota Gazoo Racing: ez a Toyota GR Supra GT4 100 Edition exkluzív narancssárga fényezéssel, egyedi...Tovább
A legmegbízhatóbb autók a hibridek. És a Lexusok
Ahogy évről évre, a Consumer Reports idén is felhasználók tízezreit kérdezte arról, milyen problémákat tapasztaltak autójukkal az elmúlt tizenkét hónap során. A szervezet az idei évre módosított a módszertanán: először modellenként és modellévenként külön vizsgálják meg az adott típus súlyozott problémáit, majd a különböző életkorú (1-4 éves) modellszériák eredményeit átlagolva határozzák meg az adott márka megbízhatósági pontszámát. Ez az összetettebb megközelítés pontosabb minősítést tesz lehetővé, ugyanakkor azt is jelenti, hogy a friss eredmények közvetlenül nem vethetők össze a márkák előző években mutatott teljesítményével. Ami nem változott, az a rendkívüli alaposság: a felmérésben...Tovább
A világ egyik legtöbbet futott Lexus LC-je hibátlanul üzemel közel 320 ezer km után is
2016 januárjában, a Detroiti Autószalonon mutatta be a Lexus az első igazi granturismóját, a 2+2 üléses LC-t, amely sokak szerint még ma is az egyik legszebb sorozatgyártású autó, kupéként és roadsterként egyaránt. Eredetileg négy évvel korábban, dizájntanulmányként debütált LC-FC néven, és csak annyi volt a feladata, hogy a Lexus következő formanyelvéből ízelítőt adjon. Arra azonban a japán prémiumgyártó vezetése sem számított, hogy milyen nagy lelkesedéssel fogadja majd a szakma és a közönség is. Végül a rengeteg pozitív visszajelzés hatására úgy döntöttek, hogy szériaautót faragnak belőle, mégpedig úgy, hogy amennyire lehet, hűek maradnak az eredeti formához. Ez azonban számos komoly...Tovább
Olcsóbb, mégis messzebb megy a Lexus RZ belépő modellje
Az összkerékhajtású, dupla villanymotoros Lexus RZ 450e után most megérkezett az elsőkerék-hajtású Lexus RZ 300e , gazdaságosabb alternatívát kínálva az ügyfeleknek. Első hallásra úgy tűnhet, mintha a tervezők egyszerűen törölték volna a 80 kW-os hátsó villanymotort, és csak a 150 kW csúcsteljesítményű, 266 Nm maximális forgatónyomatékú elsőt hagyták volna meg. Ennél azonban összetettebb volt a fejlesztés: egyrészt, mivel a módosítás nyomán csaknem 100 kilogrammal lett könnyebb az autó, új hátsó futóművet fejlesztettek hozzá, amely a megváltozott jellemzők mellett is magas fokú rezgés- és zajcsillapítást biztosít. Áthangolták a rugókat, a lengéscsillapítókat és a kanyarstabilizátorokat is...Tovább